„A cinkos hallgatások néma bűnök. Igaz, nem csak a cinkos hallgatás a gyávaság bűne. Hanem van egy rafináltabb megnyilatkozása a gyávaságnak.

Amikor beszélünk, beszélünk, nincs szó hallgatásról, de a szavak nem a dolgok megnevezését szolgálják. Megfordítva: virtuóz módon szőjük a szavakat, de csak fátyolt szövünk a dolgokra. Körmönfont dolgokból útvesztőket építünk, csak ne kelljen állást foglalni.
Az ilyen nyelvi ravaszkodás, amely megfosztja a szavakat hitelüktől, merénylet. Mert hiszen az emberi érintkezésről van szó. És az, aki a szavakat megfosztja hitelüktől, az az igaz szavakra is átsugárzó bizalmatlanságot ébreszt…”(Ancsel Éva)

Bizony nem szeretnek az emberek megnyilatkozni, őszintén véleményt mondani. Már a gyerekek is így vannak ezzel az iskolában. Félnek felvállalni a többség rosszallását, ha kiállnak egy gyengébb társuk vagy a tanítójuk igaza mellett. Inkább hallgatnak egy verekedést látva, s továbbmennek. Inkább igazat adnak az erőszakosnak, a népszerűnek az osztályban. Fárasztóbb, veszélyesebb küzdeni, kiállni az igazság mellett.

Ha megfelelni akar az ember egy közösségnek, és ezért feladja valódi álláspontját, ez is gyávaság. Ez is gyermekkorban kezdődhet el.

És a gyávaságot könnyebb leplezni „szép szavakkal”, mint őszintén vállalni a valódi helyzetet. Aztán a hamisan használt beszéd teszi felszínessé az emberi kapcsolatokat, alakítja felületessé a barátságokat, rombolja le a bizalmat. És fokozatosan így épülhet le az a meggyőződés, hogy érdemes tisztán, őszintén intézni közös dolgainkat. Idővel így hathat át mindent a képmutatás az életünkben. A Biblia is ezt tanácsolja nekünk a Máté 5: 37-ben:
Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.

-EÉ-

Facebook kommentek