Ha az amerikai kontinensre tekintünk, talán nem tudatosul bennünk azonnal: itt is jelentős a vagyoni különbség ország és ország között. Míg a földrész északi részén lévő államok – USA és Kanada- a világ legfejlettebb, addig Közép-és Dél Amerika több országa a világ elmaradottabb régiói közé tartozik. Az országok közötti eltérő fejlettségi szintek nyilvánvalóan nem néhány évtized alatt alakultak ki, hanem hosszútávon jöttek létre.

De vajon mi ennek az oka? Mi az oka annak, hogy az északi országokban erősebb a demokrácia, hatékonyabb az oktatás, magasabb színvonalú az egészségügy? Vagy éppen innen kerülnek ki a jelentősebb tudósok és feltalálók? Földrajzi, kulturális, vallási, netán társadalmi gyökerei vannak? Nos, ennek a ténynek ellentmond például, hogy azok az emberek, akik délről az északi régióba kerülnek, nagyon gyakran megbízható alkalmazottá, sikeres vállalkozóvá vagy üzletemberré válnak északon. A földrajzi vonatkozást jelentősen cáfolja, hogy az USA jelenlegi leginnovatívabb és legjövedelmezőbb régiói: úgymint Texas, Kalifornia vagy Új-Mexikó a 19. században még mexikói államok voltak. De akkor mégis: mi az óriási különbségeknek az oka?

“Miért van az, hogy az Egyesült Államok intézményrendszere sokkal jobban szolgálja a gazdasági sikert, mint Mexikóé vagy – ha már itt tartunk – egész Latin-Amerikáé? Hogy választ kapjunk erre a kérdésre, vissza kell mennünk egészen a gyarmati időszak elejére, és meg kell néznünk, hogyan alakultak ki a különböző társadalmak.”

Mit gondolunk: az 500 évvel ezelőtti időszakban melyik régió volt a fejlettebb? A mai Egyesült Államok területe vagy Mexikó és Dél- Amerika? Nos, a válasz lehet, hogy meglepő, de az utóbbi. Méghozzá nem is kicsivel.

Megművelt földek, monumentális épületek, városiasodás, magas népsűrűség, történelmi civilizáció, arany és ezüst, kedvező klíma, ezek jellemezték Mexikót és Dél- Amerikát. Északon ezzel szemben egy hideg, barátságtalan és elhagyatott vidék fogadta az ideérkezőket. Az első spanyol és portugál gyarmatosítók nem véletlenül választották hát a délebbi területeket. Ők ugyanis konkrét céllal érkeztek erre a vidékre:

“Az első spanyol és – ahogy majd látni fogjuk – angol gyarmatosítóknak eszük ágában sem volt földet művelni. Ők azért jöttek, hogy a helyieket dolgoztassák, kincseiket, aranyukat, ezüstjüket pedig zsebre rakják.”

A Közép és Dél-Amerikát gyarmatosítók ügyes taktikával hamar magukhoz ragadták a hatalmat: hol a törzsfőnök megölésével, hol fegyverrel vagy egyéb cselvetéssel. Hamar kialakultak ezután az Európában is sok helyen lévő arisztokratikus és bürokratikus elnyomó rendszerek. Az olyan politikai berendezkedések melyekben egy szűk elit fölözi le haszon nagy részét, amit kereskedelmi monopóliumok, a földek felvásárlása, uram-bátyám viszonyok jellemeznek, az érvényesülés legjobb módja pedig a kapcsolati tőke megléte. Versenyre épülő piacgazdaságnak nyoma sem volt itt. Az elitnek nem kellett küzdenie, mert könnyedén megvolt mindene. Az egyszerű embereknek pedig nem volt értelme erőlködni, gondolkodni, fejleszteni, mert úgyis elvették azt, amijük volt, és csak alamizsnát kaptak érte cserébe. A kontinens ezen részén az őslakos vezetés egy részét is bevonták az efféle hatalmi játszmákba. Így az anyaországok elbukása, meggyengülése után (Spanyolország és Portugália a napóleoni háborúk idején) is fennmaradtak a kontinensen az ilyenfajta hatalmi berendezkedések, melyek mindmáig a fejlődés gátjai és akadályozói ebben a régióban.

“A spanyol gyarmati világ idején az amerikai kontinensen mindenütt hasonló intézmények és társadalmi struktúrák alakultak ki. A kezdeti fosztogatás, arany- és ezüstláz után a spanyolok egy egész intézményi hálót hoztak létre, hogy kizsákmányolhassák a bennszülött népeket. Az encomienda, a mita, a repartimiento és a trajin mind azt a célt szolgálták, hogy a bennszülöttek életszínvonalát leszorítsák a létminimumra, és így a spanyolok tegyék zsebre a fennmaradó jövedelmet. Ehhez kellett a földek kisajátítása, a kényszermunka, az alacsony bérszínvonal, a magas adó és az olyan termékek árának a megemelése, amelyet az indiánok maguktól meg se vettek volna. Ezek az intézmények hatalmas vagyonokat termeltek a spanyol Koronának, és nagyon gazdaggá tették nemcsak a konkvisztádorokat, hanem azok leszármazottait is, hatásukra pedig Latin-Amerika lett a világ legegyenlőtlenebb kontinense, ahonnan így kiszipolyozták majd’ az összes gazdasági potenciált.”

Észak- Amerikában elsőként az angol gyarmatosítók jelentek meg. A fentiekkel ellentétben őket azonban nem olyan idilli környezet fogadta. Kezdetben ők is azzal a céllal jelentek meg, mint a spanyolok, azonban az első gyarmatosítók nagy része éhen halt az első télen. Hamar rá kellett jönniük, hogy ezen a vidéken vagy dolgozni kezdenek, vagy meghalnak. Mivel nagy gazdagságra nem lehetett számítani, az angol anyaország sem fordított túl jelentős figyelmet a kevésbe jövedelmező gyarmatra, így szinte teljes szabadságban kezdhettek hozzá új életükhöz az ideérkezők. A telepesek mellett hamar megjelentek az Európában üldözött protestánsok (zarándokatyák), akik hazára és vallásszabadságra leltek az új földön. Ez a Bibliában Jelenések könyvében már évszázadokkal előre jövendölve volt:

Mikor azért látta a sárkány, hogy ő levettetett a földre, kergetni kezdte az asszonyt, a ki a fiút szűlte. De adatott az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig, és az időnek feléig. És bocsátott a kígyó az ő szájából az asszony után vizet, mint egy folyó vizet, hogy azt a folyóvízzel elragadtassa. De segítségül lett a föld az asszonynak, és megnyitotta a föld az ő száját, és elnyelte a folyóvizet, a melyet a sárkány az ő szájából bocsátott.” (Jel 12:13-16)

Azaz Amerika felfedezése utat nyitott a középkori sötétségben a társadalom peremére (pusztába) kiszorított hívőknek, hogy az új föld által békére és szabadságra leljenek. Így vált a „föld” segítséggé az asszony számára. (A tiszta asszony mindig Krisztus igaz követőit, egyházát jelképezi a Szentírásban: Jel 19:7-9.)

Visszatérve az eredeti történethez: a bevándorlók bár az angol uralkodónak tartoztak hűséggel, szabályaikat a polgárok közössége maga alakította meg. Saját maguk által választottak kormányzót és alakították ki a törvényeiket. A szabad közösségek gombamódra szaporodtak ebben az időszakban.

“Noha a Virginia Társaság tulajdonában lévő hajók fedélzetén angol telepesek utaztak, a gyarmatosítás tervezett módszere a spanyol mintát követte. Azt tervezték, hogy foglyul ejtik a helyi törzsfőnököt, és így zsarolnak ki némi ellátmányt a bennszülöttektől, majd igába hajtják őket, megtermeltetik velük az élelmiszert, és megszedik magukat… Elsőként Smith ismerte fel, hogy ami bevált Cortésnek és Pizarrónak, az Észak-Amerikában egyszerűen kivitelezhetetlen, hiszen ott teljesen mások a körülmények. Smith figyelmét az sem kerülte el, hogy – ellentétben az aztékokkal és az inkákkal – Virginia lakóinak nem volt aranyuk…Az Egyesült Államokban, néhány sűrűn lakott „folt” kivételével, körülbelül háromnegyed fő jutott egy négyzetkilométerre. Közép-Mexikóban vagy Peru hegyvidéki részein a népsűrűség ennél több mint ötszázszor nagyobb volt, megközelítőleg 400 fő/km2. Ami tehát Mexikóban és Peruban lehetséges volt, az Virginiában nem volt megvalósítható.”

Az észak-amerikai boldogulás kulcsa nyilvánvaló volt. Erőforrás és kihasználható őslakosok hiányában nélkülözhetetlen volt a kemény munka, a befektetés és a folyamatos innováció az életszínvonal javítása érdekében. Ennek következtében pedig az össztársadalmi kultúra és az intézményrendszerek is egészen máshogy fejlődtek: a teljesítmény és nem a kapcsolatok váltak a siker alapjává.

Mivel a vidék kezdetben szegény és elnéptelenedett volt, magas szintű gazdasági és politikai függetlenséget élveztek az itt élők. Amikor azonban az amerikai telepek egyre jövedelmezőbbé váltak, ez már az angolok figyelmét sem kerülte el: nagyobb kontroll és magas adók, ez volt az elképzelés Európában. Ahogy azonban a történetet ismerhetjük, a telepesek ezt nem voltak hajlandóak elfogadni. Gyakran mondják, hogy az amerikai függetlenségi háború a függetlenség megszerzéséről szólt, azonban sokkal inkább a függetlenség fenntartásáról, amit a boldogulás érdekében már nem akartak elveszíteni. Ennél a résznél sokaknak eszébe juthat, hogy jó-jó, de mi a helyzet a rabszolgatartással? Nos, igen, ezzel kapcsolatban elmondható, hogy a rabszolgatartó államok nem tartoztak a gazdagabbak közé, rabszolgatartásból is kevesek gazdagodtak csak meg (az északi államok jóval fejlettebbek voltak, mint a déliek).

“Mostanra talán már világosan látszik, nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban, és nem Mexikóban lépett hatályba egy olyan alkotmány, amely demokratikus elvekre épül, korlátozza a politikai hatalomgyakorlást, illetve ezt a fajta hatalmat széles társadalmi körben osztja szét.”

Összességében elmondható, hogy Amerika naggyá válásának két fő tényezője volt: a szabadság- és munkaszeretet. Nem az ásványkincsek, a szerencsés történelmi pillanatok, vagy mások kihasználása az, ami egy sikeres és boldog országhoz vezetett.

És mennyire figyelemreméltó továbbá az is, hogy pont ezek az értékek azok, amelyek a leginkább torzulást, illetve változást szenvednek az egyre mohóbb és gátlástalanabb szuperhatalmi szerepében. A munkaszeretetet felváltja a pénz szeretete, a szabadságszeretet pedig részben az erkölcstelen szabadosság, valamint a Trump-féle félelemkeltés, demagógia és idegengyűlölet. De ez már egy másik történet…

Hagymási Tamás

forrás: Daron Acemoglu, James A. Robinson – Miért buknak el nemzetek,
Visualpolitik