Félelmek közt élni
A gyerekek boldogok, ha engedik őket szemlélődni, játszani, próbálkozni. Természetes örömforrás számukra a természetben a madarak dala, a kavicsok alakja, később az óvodában, az iskolában a mondókák ritmusa, egy-egy számukra érdekes tárggyal való kísérletezés. Így tanul, fejlődik apró lépésekben a kisgyermek. De mindehhez feltétlen szüksége van az öröm élményére. A Biblia azt mondja nekünk: „ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek…”. Vagyis a nyitottságunk az új dolgokra, az igaz értékekre, a jobbulásra csak olyan lehet, mint az övék: érdek nélküli, örömteli, őszinte és kezdeményező.
Válságok kora
Szorongáskeltő, veszélyes világban élünk, és mégis szükségünk van az örömteli élményekre, a kiegyensúlyozott társas környezetre. Boldogságkeresésünk kiindulópontja lehet az a tévhit is, hogy csak a jó dolgok adják az örömöt, holott ez nem igaz. Gondoljunk például az alkoholra, az egyik leghatásosabb feszültségoldóra, amely sok kamaszt elsodorhat rossz irányba, ha nincs kialakult értékítélete.
Ugyancsak nehéz az útkeresésünk, ha válságos időszakokat élünk át. Ilyenkor átmenetileg elveszítjük azokat az értékeket, amelyek életelvként ott működtek a mindennapjainkban, és iránytűként mutatták, hogy mit érdemes kipróbálnunk, miért küzdjünk, milyen áron tegyünk erőfeszítéseket. Szinte nincs olyan gyerek, aki közvetve vagy közvetlenül nem élne át korunkban válságot vagy az egyéni életében, vagy a társadalmi közegében.
Gyarmathy Éva szakíró Az öröm és boldogság című cikkében az alábbiakat írja erről: „A gyerekek boldogok, ha hagyják őket boldognak lenni, és mindannyian tudunk boldogok lenni, ha hagyjuk magunkat boldognak lenni. A boldogságnak igen nagy az egyéni, személyes faktora, amely kisgyerekkorban formálódik, vagyis a boldogság megélése sokkal inkább a belső, mint a külső tényezőktől függ. A boldog és boldogtalan felnőttek abban különböznek, hogy az utóbbiaktól már gyerekkorukban elvették a pozitív érzelmeket megfélemlítéssel, elhanyagolással, büntetéssel, túlzott elvárásokkal, az elfogadás hiányával és sok egyéb a neveléshez sorolt eszközzel. Ezáltal a leglényegesebbtől fosztották meg őket: az önbizalomtól, az önmagukba vetett hittől, amely magas célokat kitűzésére késztet. Ilyenkor védtelenné válik a lélek, és a boldogságot keresve kész bármely eszmét, hitet vakon elfogadni, amellyel környezete megkínálja.”
Az élet illata
A gyereket körülvevő világ lehet bármilyen, de a család, amelyben él és nevelődik, az határozza meg, hogy milyen érzelmi válaszokat ad majd a tapasztaltakra: szorong vagy érdeklődő, bizalmatlan vagy vállalkozó szellemű, távolságtartó vagy bátor lesz.
A ma szülőnemzedéke már az Y generáció tagja: maga is tele van félelmekkel. A 21. század erős hatásai nehezítik a hagyományos gyereknevelési módszerek alkalmazását. A reklámok által gerjesztett:„Légy tökéletes!”, a fogyasztói szemlélet által diktált: „Legyen sok pénzed!” az egészséges biztonságérzetét támadja meg ezeknek a családoknak.
A fiatal szülők gyakran maguk is olyan családból jöttek, ahol nem beszéltek érzelmekről: az volt az egyedüli érték, ha valaki „gürcölt” évtizedeken keresztül azért, hogy megfeleljen. Így nehezebb helyzetből indulnak szülőként: céltudatosan és kitartóan figyelniük kell arra, hogy a családjukban a legfontosabb mindenekelőtt a lelki befolyásuk, amely „élet illata az életre”(II. Kor.2: 16). Ha a média által diktált világképpel mennek a mindennapok küzdelmeibe, akkor ezek a szülők könnyen belecsúsznak a versenyzésbe másokkal. Még a gyereknevelés területén is. Ki a jobb szülő? Kinek a gyereke ér el többet? Ez mindenképpen szorongásra, féltékenykedésre és irigységre viszi őket. Aztán a gyerekeiktől azt várják, hogy alkalmazkodó, segítőkész, önfeledten boldog iskolások legyenek. S nem értik, hogy mi is a baj. Hisz mindez az elvárás képmutatás csupán. A gyerekeik ugyanis pontosan érzik, hogy mi a valódi értékrendjük: a törtetés, a győzni akarás, a nehézségek kerülése. Holott becsületes, igaz életet élni ma még nagyobb nehézségekkel jár, mint egykoron.
Önmaguk helyett az igazságot szeretni
Ha a nevelés legfőbb célja a jellem, és nem a karrier építése, akkor a szülők nem akarják majd megkímélni a gyerekeiket az élet terheitől. Nem lesznek tipikus helikopterszülők, akik túlzott gondoskodásukkal, állandó okostelefonos kapcsolattartással „jelen vannak”, és óhatatlanul lelki passzivitásra ítélik agyonugráltatott csemetéiket. Mert hol lesz majd öröm, kíváncsiság és kezdeményezés, hol lesz spontaneitás és szolgálatkészség abban a gyerekben, akinek percre pontosan beosztják az egész napját. Különórákkal, edzésekkel és élményvásárlásokkal. És mindig minden helyzetben megmondják neki, hogy mi jó és helyes, s nem tanulhatja meg a választás, a döntés felelősségét.
A jó nevelés nem parancsolgat, nem bírálgat állandóan, nem hatalmaskodik a gyerek tevékenységein. Mert nem az eredményességen szorong, hanem szeretettel és felelősen irányít és fejleszt. Fontos életszabályokkal, együttérző tanácsokkal, a gyerek aznapi tapasztalatainak őszinte megbeszélésével, és nem utolsó sorban saját életpéldával. Ha ugyanis a szülőnek az a fontos a saját dolgaiban, hogy a kudarcokat másra hárítsa, akkor az önigazolásra mutat példát. Ha a munkájában nem számít más, csak a saját céljai és elképzelései, akkor a dicsőségvágyat erősíti a gyerekében is. Ha állandósult konfliktusairól nem vesz tudomást, csak hajt és lohol előre, akkor hamis értékek felé sodródhat az egész család. Ezek elfeledtetik a bajokat egy időre. Ahelyett, hogy közösen megoldást keresnének, amely változásra késztet. Holott ez vinné a gyerekeket az igazság szeretetére.
Vagyis a tanulás öröm lehet. A másokra irányuló figyelmesség, a segítőkészség, a vidám munkavégzés, az őszinte légkör boldogság forrása a gyerekek számára. És mindehhez mi is kellünk, felnőttek. Ha tőlünk ezt látják és ezt kapják, akkor ők is tudnak így dolgozni, tevékenykedni. És ekkor élmény lesz számukra a tanulás. Csak így fejlődhetnek igazán, mivel ez túlmutat egy tanéven vagy egy adott életszakaszon. Mert az ilyenfajta tanulás a szabályszerű küzdelem és a boldog élet alapja lesz számukra.
Eredics Éva
Felhasznált irodalom:
http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=2013
Ellen Gould White: Gyermeknevelés. BIK.2000.
Tari Annamária: Bátor generációk. Tericum. 2017.
