,,A bölcsek felmérték, milyen
Magas a hegy, a tenger mekkora,
Sétáltak fenn az ég felhőiben,
De van, mit nem mértek soha,
Bár súlyosak és terjedelmesek,
S e két dolog: a Bűn s a Szeretet.”
(George Herbert: Agónia)
Igen, az emberi gondolkodás történetében ,,a leggonoszabb veszély a filozofálás” (Heidegger). Kevés költeményt ismerek, amely ezt bibliai szempontból frappánsabban igazolná, mint a XVII.századi angol metafizikus költő verse.
Ebben az első versszakban arról esik szó, hogy a világ bölcsei sok mindent számba vettek, a földtől a felhőkig (kissé ironikusan mondja a költő, hogy a ,,fellegekben is jártak”, vagyis azt hitték, hogy a filozófiával mindent megmagyaráztak), de két dolgot rendre szem elől tévesztettek, ,,s e két dolog a Bűn s a Szeretet”.
Igen, erről a két ,,súlyos” és ,,terjedelmes” dologról, ami végül is világunk harcát jelenti és arcát formálja, éppen erről feledkeztek el a világ bölcsei. Eszmélésünk a döbbeneté. Milyen is az emberi gondolkodás, ha a lényeget nem érinti, hallatlanra veszi azt, ami nélkül egy mondatot sem érdemes elkezdeni?! Bizony, ez a kis vers az emberi gondolkodástörténet(filozófiatörténet) általam ismert legmegsemmisítőbb bírálata, de azzal a jótékony éllel, amire csak a gyógyító szike képes. Mert ez a vers mégsem leleplezés elsősorban. Hanem pótlás és felhívás: Ha ti, tisztelt gondolkodók, bölcsek, filozófusok, elfelejtettétek a legfontosabbakat, felhívnám a figyelmeteket röpke egy-egy versszakban arra, hogy mi is a Bűn és a Szeretet.
Ezekről a következő részekben gondolkodunk.
Reisinger János
