„Semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.” (2Korintus 13,8)
Korunk egyik legnehezebb kérdése: mi lehet az oka annak, hogy a gyerekek -soha nem tapasztalt mértékben- engedetlenek szüleik iránt. Nehezen vagy egyáltalán nem fogadják el a jó befolyást, semmiféle felelősséget nem akarnak vállalni, s így nőnek fel és lépnek a felnőttkorba. Ma is bátorító olvasni a bibliai példákat, amelyek arról szólnak: régen sem volt könnyebb a fiataloknak. Dániel, József, Mózes vagy a Szíriába hurcolt kislány példája is azt mutatja: idegen befolyás alatt is megtarthatja a saját értékrendjét egy fiatal. Akár gazdagságba, akár magas pozícióba vagy éppen rabszolgasorba kerül.
Mózes például kiemelkedő egyénisége volt saját korának, s egy világbirodalom királyi udvarában nőtt fel. Egy szörnyű rendelet ellenére maradt életben, mert szülei bátran a lelkiismeretükre hallgattak, nem adták át őt a hatóságoknak, hanem elrejtették a fiúgyermeküket. Így került aztán egy olyan közegbe, ahol mindent megtanulhatott, amely abban a korban ismeretes volt. A fáraó udvarában a legmagasabb szintű állami és katonai kiképzést kapta meg, holott rabszolgasorban éltek a szülei. Katonai és szervezői tehetsége miatt népszerű lett, s később alkalmassá is vált arra, hogy egy kétmilliós tömeget kivezessen Egyiptomból. Trónörökösként a lába előtt hevert volna az egész világ. Tehetsége révén- hisz kiváló történetíró, költő, bölcsész és hadvezér volt-kényelmes és gazdag élet várt volna rá. Ő mégis Isten eszközévé vált, amihez magának kellett egy hitbeli döntést meghoznia. A nehezebb utat választotta, holott a könnyebb úton is járhatott volna.
Miként alakult ez így az ő életében?
Édesanyja, Jokébed rabszolganő volt. Tudta, hogy fiát hamarosan át kell adnia a királyi nevelőanyjának, ezért különös gonddal nevelte. Elsősorban az igazság és az igazságosság szeretetére. Azért imádkozott, hogy a romboló befolyás a fáraó udvarában ne sodorja gyermekét helytelen irányba. Arra is figyelt, hogy a lehető legtovább magánál tartsa: így 12 éves koráig a családi befolyás volt domináns az életében. Igaz, hogy a rabszolgakunyhóból a királyi palotába került ezután, de így már nem mosódtak el lelkében az első évek emlékei. Az anyai tanításokat sosem felejtette el, s ezáltal tudta átlátni a fényűzés és a gazdagság mögötti romlottságot. Az Apostolok cselekedetei ezt írja róla: „Mózes taníttatott az egyiptomiak bölcsességére, s hatalmas volt beszédben és cselekedetben.”
Szorgalmas és kitartó tanuló volt, s eközben mindvégig próbálták rávenni arra, hogy vegyen részt az idegen nemzet bálványszolgálataiban. Ő azonban folyamatosan kitartott saját meggyőződése mellett. Vitatkozott a vallási vezetőkkel, rámutatott a visszáságokra, s nem tudták érveit semmilyen módon megcáfolni. Meg is fenyegették, hogy elveszíti a trónt és előjogait, ő mégsem volt eltántorítható.
Szilárd magatartása hiába irritálta a birodalom embereit, ő hűséges maradt elveihez, mert az igazság szeretete ekkora már a jelleme részévé vált.
Negyvenéves koráig maradt a fáraó udvarában, s ezután újabb negyven év következett a hegyek magányában. Elhamarkodottságában saját kezébe vette az ügyet, amelyet nem neki kellett volna megoldania. A türelem és az önzetlen gondoskodás iskolája következett az életében, s a viszontagságok, a nehéz körülmény a javára váltak: szelíd emberré nevelődött.
EÉ
