„Életem, életünk sem rögökben, sem virágokban nem szűkölködött. Dolgoztam, írtam, fordítottam, időnként meg-megjelent egy-egy könyvem, negyvenéves korom után néhányszor a kölyökként térképen elképzelt tájak egynémelyikére is eljutottam. Gyermekeink szinte máról-holnapra felcseperedtek. Hála Annak, akit megillet: becsületes ember vált mindnyájukból.
Időről időre el-eltöprengtem rajta: ki vagyok, mi vagyok én, s vajon mi értelme mindannak, amit művelek? Ma úgy gondolom: nem több, s talán nem kevesebb – afféle rezgő húr vagy membrán vagyok ég és föld, ember és világ, ember és ember között. Ezért ha magamban beszélek is, szavaimat úgy alakítom, mintha mások is hallgatnák, mintha mások is hallanák, hisz a hangszer teste, a rezonanciaszekrény nem egyéb, mint a közösség, álljon bár hat-nyolc főből, tízmillióból – vagy hatmilliárdból. Sokáig abban a hiszemben éltem, hogy csak a magam erejéből jutottam előbbre.
Ma már tudom: magasba mindenkor a mások szíve és karja emelt: Szüleimé, szeretteimé, felebarátaimé, anyanyelvem távoztuk után is élő apostolaié. Olykori vissza-visszahulltomért pedig egyedül magamat okolhatom.” (Buda Ferenc)
Tegnap egy nagyon jó előadást hallgattam meg, s ott hangzott el az alábbi gondolat: a hála a megtért szív természetes megnyilvánulása.
Miért is? Azért, mert ajándékként fogadhatjuk az élet apró dolgait, de fontos eseményeit is. Visszaemlékezünk a régi időkre, s megelégedettséget érzünk. Mindazért a szabadításért, ami megoldott helyzeteket. Olyanokat, amelyeket saját erőnkből, körülményeinkből nem tudtunk volna elrendezni. A végkifejletből mindig tanulhattunk, mert kaptunk bölcsességet ahhoz, hogy megértsük: mi hiányzik, mi változik, minek kell elmúlnia.
Valóban hálás tudott lenni József a börtönévekért Egyiptomban? Testvérei gonoszt gondoltak felőle, Isten mégis jóra fordította azt. A Mindenható dolgait meglátni ezekben a nehéz helyzetekben: az ad igazi örömöt, az nevel derűs, reményteli életszemléletre.
Boldogok vagyunk? Hiszen 200-féle boldogsághormon erősíti az immunrendszerünket. Mi néhányat ismerünk ezekből: a szerotonint, a dopamint, az oxitocint. Van azonban egy olyan hormonunk is, amely kikapcsolja az immunrendszerünket, ez pedig a kortizol. Ha azonban észrevesszük aznap, hogy mi mindenért lehetünk hálásak Teremtőnknek, akkor nem emelkedik meg a kortizolszintünk.
A mai fogyasztói életszemlélet azt sugallja nekünk, hogy újabb és újabb tárgyakért vagy élményekért legyünk hálásak. Ha ezt nem kapjuk meg, akkor állítólag boldogtalanok leszünk. Ez a félelem igazgathatja napjainkat, aztán már nem figyelünk a valódi szívbéli örömökre.
Buda Ferenc költő életösszegzése eligazít minket az igazi hála tekintetében. A köszönetnyilvánítás, a gondoskodás és segítségnyújtás idején érzett öröm, az elmúlt évtizedek átgondolása és értelmezése megelégedett szívet teremt a jelenben, és meghatározza eljövendő napjainkat is.
eé
