Egy veszélyes fertőző betegség terjedését természetesen nem szabad könnyedén venni. Azonban, ahogy az elmúlt hetekben folyamatosan újabb és újabb hírek jelentek meg a koronavírussal kapcsolatban, az emberek egyre inkább pánikba esnek. A gazdaság kemény ütéseket kap, a tőzsde drámaian esik, a befektetők aggódnak, az emberek pedig gyanakvóbban néznek egymásra. A vírusra nem szabad legyinteni, mindazáltal egy ilyen esemény lehetőség is, hogy Jézus szeretetét és gyógyító kegyelmét kínálja a fájdalom és félelem sújtotta emberiségnek.
Bölcs dolog gyakran kezet mosni, több időt otthon tölteni, és óvintézkedéseket tenni a járvány terjedésének csökkentésére. A hitben járó (keresztény) emberek számára azonban ez az időszak egy lehetőség is a félelem-táplálta reakcióik megszelídítésére. A félelem ugyanis nyugtalanságot okoz, és amikor nyugtalanok vagyunk, pánikolunk. A legrosszabb eshetőségekre fókuszálunk, vagyis elsősorban önérdekből cselekszünk. Más szavakkal, a félelem megrontja a képességünket, hogy eleget tegyünk azon elhívásunknak, hogy „szeresd embertársadat, mint saját magadat!” Márk 12:31.
Jézus tudta, mennyire időszerű lesz a korokon átívelő „Ne félj!” parancsa, emellett pedig ez a felszólítás a leggyakrabban taglalt témája magának a Bibliának is. Csak ez a gondolat több mint 300-szor ismétlődik a Szentírásban. Isten újra és újra azt mondja, hogy ne féljünk, még akkor sem, ha erre egyébként jó okunk volna. A félelem egy bénító és negatív motivátor, ahogyan azt a környezetünk is bizonyítja a koronavírus kapcsán. Annak az ellenszere, hogy a szívünk félelemmel teljen meg az, ha szeretettel viszonyulunk másokhoz. „A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet…” I. Ján 4:18.
A szeretet türelmes, kedves, reményteljes, nincs benne önzés vagy megszégyenítés. Mivel Jézus az élete árán is ilyen módon szeretett minket, a keresztény ember is felszabadult arra, hogy szeresse az embertársait anélkül, hogy ebben egyedül kéne járnia. „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” Ján 14:27
Mivel az örökkévaló Isten és Megváltó a mi békességünk, ezért megvan az a támaszunk, ami lehetővé teszi számunkra, hogy NEMET mondjuk a félelemre, és IGENT az Istenben való bizalomra és az embertársaink szeretetére. Bármilyen külső fenyegetés is közeledik, a hívő ember számára ez mindig csak ideiglenes, hiszen nem csak földi távlatokban gondolkodik.
Az egyik leggyakorlatibb módja az embertársaink szolgálatának az, ha imádkozunk értük. Most imádkozhatunk a vírus által érintett országokban vagy régiókban élőkért, vagy azért, hogy Isten akadályozza a terjedését. És ezzel egyidőben azért is, hogy a betegség helyett Jézus jó híre terjedjen, az ő gyógyító kegyelme, és az ígérete, hogy „mindent újjá tesz” majd.
Az ilyen járványokat pedig emlékeztetőnek is tekinthetjük, hogy hogyan reagáltak a keresztény hívők a múltban, ha hasonló helyzetbe kerültek. Hiszen Jézus és a követői is kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a gyógyításnak. A történelemben a kereszténységet mindig is jellemezte az egészségügyi szerepvállalás, ennek egyik legjobb példája, hogy ma is világszerte számtalan kórház vagy klinika egyházi alapítású.
A legjobb azonban az első három évszázadra visszatekinteni, hiszen egy nagyon szemléletes példát találunk itt. Mit tettek az akkori keresztények a római pestis idején? Mivel a római polgárok úgy védték magukat a fertőzéstől, hogy saját beteg rokonaikat kitették az utcára, a keresztények voltak azok, akik az utcákon segítettek rajtuk, eleget téve a szükségleteiknek, enyhítve a szenvedéseiket, vagy sok esetben az otthonukba engedve őket, hogy méltósággal halhassanak meg. Az egyik római császár, akinek a tervei között szerepelt a vallásüldözés és a keresztények kiirtása Rómában, barátjának küldött levelében elismerte, hogy nem tudja megállítani a keresztény „szekta” gyors növekedését, mert a keresztények a város szegényeit, betegeit kezelik. Nagyobb együttérzéssel és gondossággal téve mindezt, mint maguk a rómaiak.
Fontos, tehát, hogy elutasítsuk a félelemet, a pánikot és az énközpontú gondolkodásmódot válsághelyzetekben is. Ehelyett éljünk inkább hitben erősen a fájdalom és félelem sújtotta világban.
forrás: relevantmagazine
