„Fehér virág kezedben szétporló liliomszál
szétporló tenyeredből szökken e liliomszál
szétporló zuhatagból ahogy a szirom elszáll
eltüntél ki köztünk angyali zene voltál” (Kormos István)
A Fehér virág című Kormos István vers Radnóti Miklós magyar költőről szól. De ugyanígy tragikus minden egyes ember eltűnésének pillanata, hisz nélküle soha nem lesz már olyan a világ, mint amilyen vele volt, amíg köztünk élt. Értéket veszíteni el azt jelenti, hogy mától értéktelenebb lett a világunk. Egy ártatlan ember elpusztításának hitelesítése azzal jár, hogy holnaptól az önzés még uralkodóbb lesz körülöttünk. Észre sem venni valaki csendes eltűnését egy közösségből: az holnapután a közöny embertelen zsivaját erősíti fel.
Az erőszak természetrajza ugyanaz ma is, mint 1944-ben volt. És a rá adott válaszok sem változtak, mert az igazság melletti állásfoglalásra most is csak kevesen képesek. Egy szörnyű lelkű gyilkos kivégzésekor ugyanúgy üvölt a többség, mint hajdan. Egy minden hájjal megkent szélhámos bűntettei zúgó vitákat váltanak ki ma is. De ha egy ártatlant pusztítanak el valahol, akkor észre sem veszik a körülötte élők. Ha egy áldozatkész életet tör ketté a hatalom, akkor csendesen elhúzódnak a földiei.
Vagyis az erőszak több figyelmet és megbecsülést kap, mint az ártatlanság? Pedig nem vagyunk gyilkosok. De ártatlanok sem maradunk.
EÉ
