“Van rosszabb a rossznál-tudniillik a rossz igazolása. Természetesen nemesnél nemesebb eszmék segítségével.” (Ancsel Éva)

Mi lehet rosszabb a rossznál? Mi az, ami által egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedhetünk a rosszban?

Ugye már mindannyian éreztük, amikor elkövetett bűnünk mint elviselhetetlen teher nehezedett ránk? Ez a mázsás teher a bűntudat terhe, amely belső emberünk tiltakozása saját, helytelen cselekedetünk ellen.

A fő kérdés az: tudom-e, hogy a bűnre nincs mentség, s ezért megvallom és el akarom hagyni azt, mert gyűlölöm. Vagy ki akarok térni a bűntudat elől, védekezni akarok ellene, mert továbbra is jó embernek akarom érezni magam. Tegyük fel magunknak ilyenkor a kérdést: a jó látszata a fontosabb számomra, vagy a valóságos jó!

Ha az előbbi a fontosabb, akkor ez a színlelés és önbecsapás még arra is rávesz bennünket, hogy nem pusztán mentegetjük magunkat, hanem másokra és a körülményekre hárítjuk a felelősséget. Sőt, még igazoljuk is az általunk elkövetett rosszat nemesnél nemesebb eszmék segítségével. Ez a szerepjátszás lehúzhat minket arra a legmélyebb pontra, ahol a bűnt erénynek és az erényt bűnnek nevezzük.

Ne legyen az életed maszkabál, ahol, ”eljátszod szereped az álarcosbálban, a vég nélküli tréfálkozásban, oly mesterien, hogy eddig még senkinek sem sikerült leleplezni téged….Álarc nélkül már lélegezni sem tudsz….”(Kierkegaard)

Ehelyett legyen az életed egy megküzdött élet, amiben mindent elkövettél azért, hogy Te és a körülötted lévő világ megszabaduljon a bűntől.

D.I.