„Neved sem értem, Istenem, de van két, árva, nagy szemem s annyi bolondot látok, hogy e sok bolondságból nagy ijedelmemben, Uram, hozzád kiáltok.”
/Ady Endre: Az Isten-kereső lárma/

Az ember állandóan megismerésre, érvényesülésre törekszik. A világ nagy hangyabolya a lázas tevékenység képét nyújtja. Mindenki keres valamit – Valakit.

Mint minden megismerés, az Isten megismerése is folyamat, nem máról holnapra hozza meg gyümölcseit. A fák tavaszi életre kelése sem mindjárt a gyümölcsterméssel kezdődik. Vannak szükségszerű, kikerülhetetlen állomások: a rügyfakadás, virágba borulás, lombosodás, a beérlelődés megannyi mozzanata.

Így van ez az istenkereséssel is. Isten a szabadság Istene, Ő előbb keresett minket, adott késztetéseket, vonzott és hatást gyakorolt ránk – de mindannyiszor szabadságunk tiszteletben tartásával.

Ha akarjuk, keressük Istent, feltéve az emberi élet nagy kérdéseit, kutatva a válaszokra.