“Bízz azokban, akik az igazságot keresik, és kételkedj azokban, akik már megtalálták.” André Gide

A mindennapokban derül ki igazán, hogy egy gyerek képes-e életvidám és életrevaló lenni. Sokféle tapasztalatot gyűjt úgy, hogy ehhez egy biztonságot adó háttere van: szülei és tanárai iránymutatása. Ebbe beletartoznak mindazok a korlátok, amelyek között fejlődhet, növekedhet, és szabadon dönthet lelkiismerete szerint. Példákat láthat arra, hogy a felnőtteknek is vannak elvei. Hogy az értékekért, amelyeket hangoztat, ki is áll, ha szükséges. Vagy kiáll másokért váratlan helyzetekben, ha azokat igaztalanul bántják. Azok a felnőttek, akik tanultak saját élethelyzeteikből, küzdelmeikből, tudnak segíteni az iránymutatásukkal. Nem kinyilatkoztatnak, hanem felvetéseik vannak. Nem informálnak folytonosan, hanem kérdeznek, amikor gondolkodni kell. Nem önfejűen irányítanak, hanem lehetőségeket kínálnak. És ez egy olyanfajta életszemlélet, amely aktivitásra, keresésre, szolgálatkészségre indítja a gyerekeket. Vagyis, hogy miképp boldogulnak gyerekeink és tanítványaink a küzdelmeikben és milyen lesz a kapcsolatuk velünk eközben, az az alábbiakon múlik leginkább: a nyitottságunkon a velük való kommunikációnkban. A határozottságunkon életelveink tekintetében, hisz ez teszi gyümölcsözővé életünket. És nem utolsó sorban az átértékelésre, változásra való készségünkön. Ez a legnagyobb vonzerő, amellyel megnyerhetjük a szívüket. És ekkor remélhetjük, hogy ők is vállalják az igaz megoldások keresését az emberi kapcsolataikban és a kihívásokban, amelyek rájuk várnak holnap,  holnapután.