„Iszonyat az igazaknak a hamis ember; és iszonyat az istentelennek az igaz úton járó.” ( Példabeszédek könyve 29: 27)

Okolhatjuk-e magunkat azért, mert egy fontos, lényeges dolgot nem tudunk elmagyarázni egy másik embernek? Nagyon fárasztó az, ha nem értik, amit szeretnénk elmondani, és sok-sok kitartó próbálkozás után sem megy az összhangra jutás.

Persze könnyű abban megegyeznünk, hogy ki milyen ízű fagylaltot szeretne választani a strandon, vagy milyen sportágat űzzünk aznap este: úszást vagy biciklizést. Hogy milyen márkájú legyen az újonnan vásárolt fényképezőgép, amelyet a nyaralásra akarunk vinni magunkkal. Hogy milyen rádióadó műsora menjen az autóban, amíg hazafelé tartunk.

De nehéz elviselni azt, ha a családban valakinek a lelkiismerete egész más mérce alapján jelez, mint a többieknek. Ha ő nem akar csalásból előnyt szerezni. Vagy utál potyázni és nem vesz részt semmi ilyen jellegű ügyeskedésben. Ha ellenáll egy hazugságnál, amelyre közösen készülnek a többiek, és ragaszkodik az igazmondáshoz ekkor is. És van, amikor már a folyamatos jelenléte is feszültséget teremt. Ha nem szól és nem tesz semmit, akkor is tudja mindenki, hogy ő másképp lát, máshogyan gondolkodik, és egyáltalán: legtöbbször nem talál örömet semmi hamisban.

És milyen nagy erőfeszítés egy közösségben küzdeni azért az egy tagért, aki felszínes vagy éppen lusta, és nem számíthatunk rá a feladatok elvégzésénél. És milyen nagy türelem kell ahhoz, ha Egy a csoportban büszke és rámenős, így mindig magának tulajdonítja az eredményeket és a sikereket. Ezzel versengést, sértődéseket, rossz légkört gerjeszt a közegben, ahol tevékenykedik. Milyen ártalmas az a fajta túlhajszoltság- a pénzért, karrierért-, amely mások életén is átgázol, nem tisztelve a másfajta értékrendet, nem becsülve az egészséges életmód aranyszabályait.

Ugyan sokszor kényszerülünk arra, hogy közösségi létünk különböző színterein elhordozzuk a másféle látásmódú embereket, de valódi kapcsolódást mégsem élhetünk meg velük. Gyötrődésünk az ilyen helyzetekben- sajnos – törvényszerű velejárója munkálkodásunknak. De semmiképp ne csüggedjünk el ezen, magunkat vagy másokat okolva, mert erről ezt írja a Biblia: „Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” (Ámos 3:3). Az egy úton járás örömét csak az értékeikben közösséget találók élhetik meg. És ilyenkor a fáradságos munka vagy a folyamatos alkalmazkodás sem teszi iszonyúvá az együtt töltött időt. De ha nem vagyunk egyek az igaz vagy hamis megítélésében, akkor bizony iszonyúan fájdalmas a közös úton járás, bárkiről is legyen szó: szeretteinkről, testvéreinkről vagy akár munkatársainkról.