“Mert nincsen matricám, se más, jegy, bérlet, bármi érvény, a benned rejlő állomást hogy egyszer is elérném. S meglelve benned messzi, tág, mély állomások mását, meghallanám a bőrön át a szíved kattogását.” (Varró Dániel: Metró)

Valóban kiszámítható sok minden a hétköznapokban: milyen messze van, hány percbe telik, mennyit kell érte fizetnem… Így volt ez decemberben az ajándékozások időszakában. Készülődünk, számolgatunk, megoldunk. És nem mindig sikerül számításaink közepette pontosan előre elterveznünk, hogy a barátunk, családtagunk, munkatársunk örül-e az ajándékunknak. Olyan ez, mint egy jól szervezett, remek utazás. Kis meglepetésekkel.

Mégis a legizgalmasabb utunk az, amikor egy másik emberhez közeledünk. Elnyerni a másik bizalmát, nem olyan könnyű, nem olyan kiszámítható, mint azt várnánk. Olyan állomásai vannak ennek, amely nem várt emlékeket, rég remélt érzéseket, gyógyító együttlétet eredményezhet.