„Szélfútta levél a világ.
De hol az ág? de Ki az ág?”
/Zelk Zoltán/

A világnak ma is négy égtája van. S bármerre nézünk, csak feldúlt helyzeteket, kiszámíthatatlan válságokat láthatunk. Szélsőjobboldali tüntetések Európa egyik legerősebbnek látszó országában. Tájfun pusztítása keleten, melyben japánok ezreit evakuálják, sokan eltűnnek. A megélhetést és szabad munkavállalást sújtó szankciók a legszabadabbnak hitt birodalomban.

Ki az, aki a ma zűrzavarában nem teszi fel legalább egyszer a Zelk Zoltán-i kérdést: van-e rendező elv, amely féken tart és a teljes világégésig – minden élő elpusztulásáig – nem engedi kifutni majd az emberi történelmet?

Bármennyire megkötözöttnek érezzük magunkat, hiszen sodor minket magával a sokféle esemény, rendelet, óvintézkedés, mégis: nagy kincsünk – ha nem a legnagyobb – a mi értelmünk. Ez az, amire szabadok vagyunk: bárhol élünk, bármilyen nehézségeket kell végignéznünk vagy végigélnünk. János evangéliuma 8: 32 verse azt mondja: „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket”. Lelkiismeretesen utánajárni a hallottaknak és megismerni a tényleges valóságot: értelmes dolog. Hogy ki hogyan értelmezi ezt a fejében, az aztán mindenkinek a saját igazságszeretetén múlik. Nem kell állami törvényekkel biztosítani a gondolkodás szabadságát. A szólás, a lelkiismeret szabadsága mindenütt más és más. Ez nem rajtunk áll. De hogy miképp értelmezzük a világban zajló eseményeket, ez nem kormányok, munkahelyek vagy családok felelőssége, ez csakis a miénk.

Az, hogy végül hogyan értékeljük ki az átgondolt és értelmezett folyamatokat, az mindenkinek személyes döntése, állásfoglalása. Félreértésekért, kényelemszeretetért, megalkuvásért nem okolható sem a kor, amelyben élünk, sem a tömeg, amelyik gondolkodás nélkül kiált „Igent” az igazságtalanságokra. Tisztán látni a teremtettségünk célját, Alkotónk mindenkori gondviselését a káoszban: a legnagyobb öröm. Aki keresi az igazságot, az olyan válaszokra talál, amely rendet teremt számára a szélfútta világban. És ez szabaddá teszi őt a félelmektől, hamisságoktól, gyűlölködéstől. Már nem másokat fog okolni a pusztulásért, hanem önmaga feladatát keresi. Ezzel megszűnik számára a fölösleges és hiábavaló ténykedések időszaka. Már tudja: ki az az ág.

És tudja azt is, hogy mi az, ami személyesen csak rajta áll, amit ő tehet meg, senki más. Ez ad derűt a könnyek között, ez ad vigaszt a látszólagos kiszolgáltatottságban.

_____________
Fotó: Evening Standard