“Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem mijük van: mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni.” (Weöres Sándor)

Ehhez kell az alázat. Egyáltalán a mai világban létezik ilyen? Szeretném hinni, hogy igen, de talán csak nagyon kevesek életében válik gyakorlati valósággá.

Ma ritka vagy ismeretlen szó az alázat. Alázat meglátni: szükségem van arra, hogy a másik embertől tanuljak. Alázat elismerni azt, hogy bizonyos dolgokban nem én vagyok az egyedüli. Alázat elfogadni, hogy vannak kérdések, amelyekre nem én tudom a választ. Alázat a másik embert is engedni szóhoz jutni. Alázat az, ha egy nyomorultban meglátjuk az embert. Alázat elfogadni azt, hogy egy nálamnál szegényebb kinézetűnek is van lelki értéke.

Milyen jó lenne ezt a hétköznapok során is megélni! És alázat az is: ha ezzel a gyengeségemmel – hogy nincs bennem alázat¬- szembe merek nézni.

KJ

Facebook kommentek