“kenyerem javát már megettem
útjaim nagyját már megjártam
útfélen fekszem őszi fának
egyre gyérülő árnyékában

fogam között egy szál vadrozzsal
szememben a tündöklő éggel
kévém-bekötni majd az isten
mellemre térdel”
(Kányádi Sándor : Arany Jánosra gondolva)

Az élet legértékesebb dolgai közvetlenül ritkán hozzáférhetők. Aki boldog akar lenni, egy csapásra nem lesz boldog, aki örülni akar, ne ajzza föl magát, aki szerelmet kíván, ne szólítsa le az első szembejövőt. A legfelségesebb dolgokhoz szerpentinek vezetnek, akár a magas hegyek csúcsaihoz. A följutás, az elérés gyönyörűségével lesz teljes a kilátás gyönyörűsége is.

RJ