,,Az ember minden jel szerint arra van teremtve, hogy gondolkozzék; ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme; egyetlen kötelessége az, hogy helyesen gondolkozzék.”
(Blaise Pascal)

Babits Mihály nemcsak költő, író, műfordító volt, de tanáremberként is dolgozott. Tanárként is a lelkiismeretes, felelősségteljes gondolkodásra adott példát számunkra, amikor az iskola erkölcsi hatásáról ír:
“S vajon mit teszünk mi? Megtanítjuk a gyermekeket az accusativus infinitivóra, megtanítjuk a kétismeretlenű egyenletek megoldására. Szép és jó. De vajon ez az, ami az embert emberré teszi?(…)”

“Gondolkodni és beszélni: nem lehetne rövidebben és mégis teljesebben megjelölni egész középiskolai tanításunk célját. Nem tanítunk mesterséget, és nem képesítünk semmi mesterségre. ..Nem tanítunk tudományt: a tudomány nem tíz-tizennyolc éves gyermekeknek való. Aki tudományt akar tanulni, annak már nagyon jól kell gondolkodni tudnia. Művészetet sem tanítunk: azt nem lehet tanulni. Gondolkodni és beszélni tanítunk.(…)”

,”Mert van az iskolának erkölcsi hatása, van most is, éspedig kiszámíthatatlanul nagy…De ez nem a leckék, tanítások hatása, hanem a jellemek egymásra való hatása. Ez a hatás pedig kétágú: a tanulóknak egymásra hatása és a tanár hatása a tanulókra.(…)

Azonkívül a gyermekben a legkisebb erkölcsi kétely pusztítóbb és mélyebben pusztító. Pesszimizmusa feketébb, és gonoszsága nagyobb gonoszság. Szenvedélye nagyobb szenvedély. Mindezekért mi is felelősek vagyunk, akiknek személye akaratunkon kívül is a legnagyobb hatással van rájuk. Szülők, tanárok, gondoltatok-e már erre? Gondoltatok-e rá, hogy leereszkedjetek a gyermeki lélek mélységeibe, és megmentsétek a gyöngyöket, és megöljétek a
szörnyeket, amelyek ott lenn laknak? Nem, hiszen ezt nem engedi a fegyelem. Ez a fal és bilincs. Vettétek-e valaha komolyan a gyermekeket? Beleképzeltétek-e magatokat az ő helyükbe?(…)

De a szülőknek egyéb dolguk van. A tanárokat pedig korlátozza a fegyelem. Mert a fegyelmet egyáltalán nem értik úgy, amint Péterfy Jenő értette.

A fegyelem nem a szív fegyelme, hanem a katedráé és az osztálykönyvé. Így kényelmesebb.”

A gyermeknevelés kulcsa, a jó szülővé és jó tanárrá válás tehát a szívben kezdődik: mennyire értjük meg, s mennyire figyelünk gyermekeinkre, mennyire állunk a rendelkezésükre és tudunk együttérezni velük akkor, amikor szomorúak, félnek, dühösek vagy egyéb más problémával küzdenek. S mindeközben azzal a tisztelettel bánjunk velük, ahogy mi is szeretnénk, hogy velünk viselkedjenek, mert utánoznak bennünket. Gyermekeinkre tehát az van a legnagyobb hatással, hogy mi milyen emberek vagyunk. Ebből pedig az következik, hogy a nevelés elsősorban tehát nem módszertani kérdés, hanem jellemkérdés. A jó szülő és jó tanár elsősorban igaz ember.

D. I.

Felhasznált irodalom:
Babits Mihály füveskönyve