“Maradj kívül, ahogy lehet
a körökön, a klikkeken,
ki egyfelé sem oldalaz,
barátod is csak az legyen…
De tudd: nem itt van otthonod.
Széthullnak klikkek és körök,
hogy ne űzzön a rettegés,
fogóddz meg abban, mi örök.”
(Kis Judit Ágnes: Modus Vivendi)

Az ember élete során sokszor vágyik az akol-melegre: biztonságra, védelemre vagy támaszra. Aztán váratlan veszteségek, aljas árulások vagy hirtelen kijózanodások miatt előbb-utóbb átéli a körön kívül kerülés fájdalmát.

Ebbe könnyen megbetegszik lelkileg: kiábrándulttá, szorongóvá válik. Egy idő után pedig kívül marad, hogy megvédje magát az újabb csalódásoktól.

De úgy kívül maradni a körökön, klikkeken, hogy ez örök értékek felé fordulást jelent: mindenképpen életre szóló fordulat és bátorság. Maradandó értékeket keresni, amilyen a szeretet, az igazság, a jellem: küzdelemmel jár. Ráadásul ezek általában láthatatlan dolgok, s mi szűklátókörűen nagyon is a látható szépségeket, eredményeket, sikereket becsüljük nagyra. Szembemenni egykori értékrendünkkel, a közgondolkodással valami értékesebbért, maradandóbbért: olyan fordulat, mint amikor a kiskorúságból átlépünk egy komolyabb, felelősebb állapotba. Kizárja mind az érdekszövetségeket, mind a magányos különállást. Ezzel kezdődik el a nagykorúság a változásra kész ember életében.