“Eszembe jut a gyönyörű kép: a világ halála után az üdvözültek fehér kavicsot kapnak kezükbe, melyre rá lesz írva valódi nevük. S a másik kép, gyermekkori emlék, amikor a folyóparton kavicsot kerestünk, s ezer és ezer közül kiválasztottunk egyet. Mit is kerestünk a gyermekkor mitologikus partjain? Nyilván nem egy kavicsot, hanem a mi kavicsunkat, valódi nevünket, azonosságunkat, identitásunkat – amit azóta is keresünk minden valódi érzelmünkben és gondolatunkban.” (Pilinszky János: A Notre-Dame hátában)

Valóban szerepel a Könyvek könyvében a győzteseknek átadott fehér kövecske, melyre új név van írva: mindez emlékeztető lesz arra, hogy ők helytállást tanúsítottak egy rendkívül nehéz küzdelemben. Hisz hűségesek voltak örök értékekhez az életharcban, melyben akár meg is törhettek volna.
A fehér kőnek többféle értelmezése is volt az ókori világban:
1. A bírák fehér és fekete köveket használtak az ítélethozatalban: a fehér a felmentést, a fekete az elítélést jelentette. Ha egy rabszolga szabaddá lett, ő is fehér kavicsot kapott, amelybe új neve volt vésve.
2. Baráti szövetség kötésekor is kettévágtak egy kis fehér követ, kicserélték darabjait, s apáról fiúra öröklődött a barátságnak eme jele.
3. Antik versenyeken a játékvezetők a győztesnek hitelesítésül fehér kőből készült táblácskát adtak át az illető nevével ellátva.
Pilinszky János, a költő a gyermekkor megtalált kavicsaiban látja a Gondviselés jelenlétét, a biztatást, hogy érdemes keresni valódi önmagunkat, boldogságunkat, életünk értelmét.
                                                                                                  -EÉ-