“Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy. (…) Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. Nem csuda ez, hanem becsület.”
(Wass Albert)

Ki viszi el az asztalon felejtett pénzt, mikor azt senki nem látja?
Ki az, aki évtizedeken át elnézi a munkahelyén, hogy helyette mások végezzék el a feladatait?
Ki az, aki az „adott szavát” később megszegi, és még erkölcsi magyarázatot is fűz hozzá, hogy miért kellett ezt megtennie?
Többen mellőzik a lelkiismeretük szavát, inkább másokra: tekintélyes személyekre vagy szeretteikre hallgatnak.
Nem veszik számba az igazságosság egyszerű törvényét: ami nekem fáj, az fáj a másik embernek is.
Nagyon sokan rettegnek felvállalni az igen vagy a nem kimondásának felelősségét fontos helyzetekben, mert félnek a számonkérés lehetőségétől.
Bizony a becsület olyan jellemvonás, amelybe beletartozik az igazmondás, az igazságosság, a lelkiismeretesség és a felelősségérzet is. A valóságot a mindennapi váratlan élethelyzetek hozzák felszínre. Azt, hogy ebben a folyamatban hol tartunk, hova jutottunk el. A próbatételben mutatkozik meg, hogy a döntéseinket milyen alapon hoztuk-hozzuk. Azaz, hogy becsületes emberek vagyunk-e.

-EÉ-