Raimondo Montecuccoli, a 17. században élt császári hadvezér szállóigévé vált mondása szerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz. A háborúkat azonban mindig a hatalomért vívják – vagy a megszerzéséért vagy a megtartásáért. Korunkban ez a háború nem a csatatereken zajlik, hanem az otthonokban. Célja pedig nem más, mint a választópolgárok elméjének uralása. A választási győzelemmel szerzett hatalomhoz pedig szintén három dolog kell: hazugság, hazugság, hazugság. De miért hisznek az emberek még a nyilvánvaló hazugságnak is?

Magyarország politikai pártjai készülnek az európai parlamenti választásokra. Dübörög a kampány, amely elsősorban a hatalmát továbberősíteni szándékozó kormánypártról és annak üzeneteiről szól. Közpénzek milliárdjaiból finanszírozott hirdetések erősítik, hogy a lakosságnak joga van tudni, mi készül hazánk ellen. A kormánypárti politikusok kampányrendezvényeken sorjázó figyelmezető szavai szerint Brüsszel titkos tervet sző arra, hogy terroristák milliói foglalják el Európát, akik lerombolják a keresztény kultúrát és bevezetik az iszlám törvénykezést.

Nincs új a nap alatt. Annak idején Vörösmarty Mihály is így sóhajtott fel: „Mit csinálnak Magyar honban? Esznek, isznak, hadakoznak, Szörnyűség! – No nem kell félni, Csak szavakkal kardlapoznak. Kár a szóért; de hiába, Szóból ért a magyar ember, S gyakran a szó dolgokat szül, Gyakran a szó éles fegyver”.

Mielőtt azonban „a szó dolgokat szül” és minden épeszű magyar ember kaszához-kapához kapna – némelyek már teszik is–, érdemes a boncoló orvos hűvös tárgyilagosságával az igazság mérlegére tenni a politikai szólamokat.

A hazugság apoteózisa

Ha körülnézünk tágabb környezetünkben, akkor általánosságban is megállapítható, hogy a hazugság világméreteket öltött. Nem kell politológusnak lenni annak belátásához, hogy például Donald Trump amerikai elnök választási győzelme és szűnni nem akaró népszerűsége nem az ő kiváló államférfiúi képességeiben rejlik. Ahogy Benjamin Netanjahu, az izraeli konzervatív-populista Likud párt vezetőjének immár sokadszori miniszterelnökké választása is igazolja: a győzelemhez elég az emberek alantas érzelmeit felkorbácsolva olyan valótlanságokat állítani, amit az emberek többsége könnyen elfogad. Ez lett a világtrend. Az sem számít, ha egy politikus korrupt, csaló vagy éppen gátlástalan pszichopata, ha azt mondja, amihez a tömeg érzelmileg kötődni tud.

A hatalmi eszközök megváltoztak. A politikusok rájöttek, hogy a hatalmat már nem a korona vagy a fegyver biztosítja. A hatalmat a hazugság biztosítja. Rájöttek, hogy minduntalan hazudni kell, míg az egész világ behódol nekik. Amikor az emberek egyetértenek velük, holott a szívük mélyén tudják, hogy nem igaz, amit hallanak, akkor a politikusoknak nyert ügye van. Akár azt is elhiszik róluk, hogy egész életükben soha nem hazudtak. Bármekkorát hazudhatnak, mindenki igazságként visszhangozza szavaikat. Bármit megtehetnek, mert mindenki, aki számít, hazudna az érdekükben, különben saját hazugságuk lepleződne le, és egész életük kártyavárként omlana össze.

Ami elől Vörösmarty a könyvtárba menekült gondolataival, az napjainkban világjelenség lett. „Irtózatos hazugság mindenütt”. Az emberek megnyerése érdekében hazudnak a reklámokban, hazudnak az emberi kapcsolatokban, és legfőképpen hazudnak a politikában. De miért fogadja oly készségesen mindezt az istenadta nép?

A hazugság szeretete

A látszattal ellentétben az emberek nem azért istenítik a hazugságot szóló politikusokat, mert morálisan jónak tartják a hazugságot. Az emberek többsége azért képes azonosulni a hazugsággal, mert az ember természete szerint maga is hazug. Szinte önmagától értetődően mindenki másnak akar látszani, mint ami. Ezt az állapotot a híres matematikus, Pascal így jellemezte: „Az ember tehát merő alakoskodás, hazugság és képmutatás mind önmagával, mind másokkal szemben.” (Gondolatok, 100. töredék)

Az ember könnyen elhiszi, ha mások szépnek vagy okosnak tartják. De még ha gyanakszik is olykor, azt biztosan elhiszi, ha igaznak tartják. És miért ne hinné? Az ember önkéntelenül is mindig önmagát teszi meg mércének, és ebből következően önmagának mindig igazat adva így szól: „Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok” (Jób könyve 27,6).

Aki azonban az erkölcsi mércét nem a saját természetével való kiegyezéshez, hanem Isten erkölcsi mintájához szabja, az Pascal szavaival elveti az önbecsapást, és világosan látja: „Igazságtalannak születünk, mert minden önmaga felé hajlik.” (477. töredék) Ebből pedig az következik, hogy „csak kétfajta ember létezik: az igaz ember, aki bűnösnek tartja magát; és a bűnös, aki magát igaznak tartja.” (534 töredék) A hazug ember ugyanis éppen azzal leplezi le magát, hogy igaznak akar látszani. A háború elől menekülő idegenek gyűlöletét hazaszeretetnek nevezi. A munkájukat és otthonukat vesztett szerencsétlen honfitársuk kriminalizálását otthonvédelmi akciónak látja. Így lesz komfortossá a hazugság.

Az ember pedig kényelemszerető – életvitelében és gondolkodásában egyaránt. Szent-Györgyi Albert így beszélt erről: „Az igazságot nem keresik az emberek – a kényelmet és a jólétet keresik. Én az igazság szentségét tanítanám az iskolákban.

De ha az igazság még egy ateista tudós szerint is szentség, akkor mi az igazság?

Az igazság szentsége abban áll, hogy nem embertől való, hanem Istentől. Isten igazsága azonban nem teoretikus igazság, amely pusztán tekintély alapon állva hirdeti magát magasabb rendűnek. Isten beszédének igazsága azért képes mindent felülmúló erkölcsi érvénnyel hatni, mert teljesen egységben van az ő valóságos lényével. Ebben a valóságból részesülni azt jelenti, hogy az ember önző jelleme helyébe Isten jellemtulajdonságait kapja. Ez pedig senki mástól, csak Istentől nyerhető: „Szenteld meg őket a te valóságos igazságoddal: A te igéd igaz valóság.” (Jn 17:17)

A hazugságot könnyű felismerni. A hazugsággal élő ember ugyanis mindig mást támad, sosem önmagát szembesíti a hibáival. Kívülről támadó ellenséget vizionál, és addig harsog, nyomul, fenyegetődzik, amíg hallgatósága zsibbadt félelmében inkább választja a zsarnokságot, amit tompa belenyugvással még szolgálatnak is lát. Így lesz a hazugság szólója “Zsarnok, szolga egy személyben/ Ki magával sincs ékében./ S vaseszével/ Jégszivével/ Fölmerűl a külfaj árja,/ A meleg vért általjárja,/ És a nemzet áll fagyottan,/ Tompa, zsibbadt fájdalomban.” (Vörösmarty Mihály: Országháza)

Ezért aki az önmaga hatalmát hazugsággal építő politikai messiások hamisságát támogatja szavazatával, annak előbb mérlegre kell tennie, hogy „van-e köze te hozzád a hamisság székének, amely szenvedést okoz a törvény színe alatt?” (Zsoltárok 94,20) Vigyázzon tehát mindenki, aki érdekből, kényelemszeretetből vagy tudatlanságból a hamisságot törvényesíti akár még a hallgatásával is, mert ezzel ő maga közösséget vállal „az igazságtalanságnak minden megtévesztésével azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre.” (2. Thesszalonikai levél 2,10)

Ez élet és halál kérdése. „Avagy nem tudjátok-e, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát?” (1Korinthusi levél 6,9) Mert „kinn [maradnak]… mind, aki szereti és szólja a hazugságot.” (Jelenések könyve 22,15)

Márton István

Facebook kommentek