És Amerika megint főszerepet játszik benne!

Májusban robbant bombaként a hír, hogy Donald Trump amerikai elnök felbontja Iránnal az atomalkut. Az Obama kormányzat az EU-val, Kínával és Oroszországgal karöltve kötött egyezséget Iránnal még 2015-ben. A megegyezés lényege, hogy Irán felhagy az atomfegyverkezéssel, cserébe az említett országok feloldják az ország elleni gazdasági szankciókat.

A hivatalos amerikai indoklás szerint a megállapodás nem alkalmas arra, hogy megakadályozza az iráni atomfegyverkezést. Mindemellett pedig Irán olyan terrorszervezeteket támogat, mint a Hezbollah, a Hamász vagy az al-Kaida.

Hiába győzködték tehát az amerikai elnököt saját nemzetbiztonsági és katonai tanácsadói mellett az EU erős emberei: például Macron vagy Merkel. Valamint hiába ellenzi azt az amerikaiak többsége is, Trump hajthatatlan.

De vajon mi motivál egy vezetőt, hogy felmondjon- többségében közmegelégedést szolgáló- együttműködést egy olyan országgal, amelyik nyilvánvalóan nem ártatlan bárányka. Ugyanakkor egy jóval elnyomóbb rezsimmel – Észak-Koreával – hasonlót tervez megkötni?

Valóban: a tűrhetetlen terrorizmus és a valószínűsíthetően nem létező titkos iráni atomprogram játszhat ebben szerepet? Vagy valami egészen más?

Irán gazdasága a 2015-ös egyezmény után jelentős fejlődésnek indult. A saját márkás Khodro autó mellett a megállapodást követően megjelentek a külföldi befektetők, akik egyre több befektetést és gyárat hoztak az országba (különösen a Citroen, Peugeot és a Renault). Így például Irán vált a térség egyik autóipari nagyhatalmává. Irán gazdasága korántsem olyan egyoldalú, mint más arab olajhatalmaké. A környező országokhoz képest erős a bankszektor, a bányászat vagy a telekommunikációs ipar. Emellett pedig az iráni társadalom magasan iskolázott. Milliók tanulnak egyetemi szinten, amely képzett munkaerőt jelent- alacsony bérigénnyel. Ezek a tényezők pedig sok európai és más befektetőt vonzottak az országba az elmúlt években.

Fontos azonban szót ejteni az olajról is. Iráné a világon a negyedik legnagyobb olajkészlet. Olyan nyersolaj-készlet, amit nagyon olcsón lehet kitermelni (amíg például egy északi-tengeri olajfúró torony esetében 44 dollár a hordónkénti kitermelési költség, addig az iráni nyersolajat a szaúdihoz hasonlóan nagyjából 10 dollárért a felszínre lehet hozni.) Azonban míg Irán az elszigeteltsége miatt csak napi 3 millió hordó olajat tud eladni, addig Szaúd-Arábia napi 10 millió hordónyit. Mellesleg pedig a siíta Irán és a szunnita Szaúd-Arábia főképp a vallási különbségek miatt gyűlölt ellenségei egymásnak.

Szaúd-Arábiában azonban hosszútávon nem rózsás a helyzet. Azt, hogy mit okozhat, ha egy ország csak az olajra alapozza a gazdaságát, tökéletesen példázza Venezuela válsága. Szaúd-Arábia ugyan még közel sem tart itt, azonban az olajbevételek adta viszonylagos jólét ellenére egyre több megszorításra és kompromisszumra kényszerülnek.

Ugyanakkor az is tény, hogy a világ legnagyobb és legjövedelmezőbb cége a szaúdi állami olajvállalat: az ARAMCO. Ahogy azonban 2015 óta az olajár esett, úgy csökkentek jelentősen az ARAMCO bevételei is. A szaúdiak részben felismerték, hogy az olaj mellett ideje más iparágakba is befektetniük, ha nem akarnak bajba kerülni. Ehhez azonban pénzre van szükség. Ennek érdekében elhatározták, hogy tőzsdére viszik az ARAMCO egy részét. Az első években a cél a cég 5%-nyi részvényeinek az eladása, amiből a befolyó 100 milliárd dolláros bevétel már fedezhetné a kezdeti befektetéseket. A másodlagos hasznon pedig, hogy a külföldi befektetőket magukhoz csábítsák Iránnal szemben. Az ARAMCO vállalat azonban a nyomott olajárakkal nem ér 2000 milliárd dollárt a tőzsdén.

De vajon ki jelenleg Szaúd-Arábia legnagyobb szövetségese? Igen, az Egyesült Államok. Míg Obama elnök inkább Iránhoz közeledett (ennek eredménye volt az atomalku is), addig Trump egyik első útja Rijádba vezetett. És milyen egy jó szövetséges? Hát segít a bajban.

Ezért ez az egyik fő oka a Trump-féle iráni szankcióknak. A 3 millió hordónyi eladott iráni olajból Európa egymaga 1 milliót vásárol. Kína és India ugyan már kijelentette, hogy a jövőben is vesz olajat Irántól, azonban a kieső Európai vásárlásokkal egy nagyjából 1 millió hordónyi hiány keletkezik a piacon. És mi következik abból, ha hiány van a világpiacon? Bizony növekednek az olajárak. A hiányzó rés betömése érdekében Rijád már 600.000 hordóval, Moszkva pedig 200.000 hordóval növelte a kitermelését. Az olajárak pedig az elmúlt hónapokban lassan de biztosan emelkedtek, ami jót tesz az ARAMCO-nak is. No, meg az Egyesült Államoknak, akinek lesz egy csatlósa az olajnagyhatalmak közül, egy olyan ország, aki emellett dollármilliárdokért még fegyvereket is vásárol tőlük. Közben pedig Iránt is sikerül jelentősen gyengíteni.

A hátralévő kérdés már csak az, hogy van-e akkor hatalma az Egyesül Államoknak, hogy az Irán elleni szankciókra- akaratuk ellenére- rákényszerítse az európai államokat. Nos a válasz: igen. A kezdeti ellenállás és felszólalások után az európai országok a különböző gazdasági zsarolások és fenyegetések hatására – úgy tűnik- szép lassan beadják a derekukat, és beáldozzák Iránt. A szaúdiak által megkínzott újságíró esete néhány napra egy kissé megzavarta a terveket, de a látszatbüntetések mellett azért Trump kifejezte: „Szaúd-Arábia egy nagyon jó szövetséges.”

A 80 milliós Irán pedig eközben a gazdasági válság, az utcai demonstrációk és a polgárháború szélén táncol. Úgy tűnik, ilyen az, amikor a demagógok békét és emberi jogokat visznek a Közel-Keletre.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a kijelentéseiben magát a fundamentális evangelikálokhoz soroló Trump milyen eszmei alapon teszi mindezt. Mivel alelnökéhez, Mike Pence-hez hasonlóan ő maga is előszeretettel hivatkozik a Bibliára, ezért érdemes ennek alapján mérlegre tenni a szemünk láttára zajló folyamatokat. Különös tekintettel a Jelenések könyvére, amely a Biblia könyvei közül páratlan módon tartalmazza Jézus Krisztus előre kijelentéseit (görögül: apokalüpszisz) mindazokról, „amiknek meg kell lenniük”, mielőtt az emberi történelem lezárul.

A Jelenések könyvének 13. fejezete ugyanis legfőképpen az Egyesült Államokról szól, amely organikus módon lett világhatalommá. Külsőleg a kereszténység értékeit viseli magán, de megnyilatkozásai elárulják, hogy valójában Jézus igéjével ellentétesen szól. Ugyanis miután sokan kényszerültek a keresztényüldözések elől az Újvilág földjére menekülni a Jelenések könyve 13. fejezetében azt olvashatjuk, hogy „Azután láttam más fenevadat feljönni abból a földből, akinek két szarva volt, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szólt, mint a sárkány.” (Jel: 13:11) Amíg a Jézusnál a bárány két szarv a szeretet és az igazság hatalma, addig az Egyesült Államok esetében a két szarv két világhatalmi erőt jelenít meg, a gazdasági és katonai hatalmat.

Ez a hatalom pedig nemcsak szövetségre lép az egyházi hatalommal, de a saját tekintélyével hitelesíti is azt a szellemi vezetést, aminek hitét ő is hirdeti. A kereszténység oltalmazójaként aposztrofálja magát, ám feltételei vannak. Ez pedig nem más minthogy „azt művelje, hogy mindazok, akik nem imádják a (a vízből feljövő) fenevad képét megölessenek, És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.” (Jel 13:15,17)

Látható, hogy a szándék, amely nem a konfliktusok megoldására, hanem azok előidézésére irányul, az sem erkölcsi alapon, sem a politikai pragmatizmus alapján nem igazolható. Aki nem hidakat épít, ami összeköt, hanem falakat és kerítéseket, ami szétválaszt, az nem jobbá akarja tenni az emberiséget, hanem hatalom alattivá.

HT