A brazil Jair Bolsonaro – aki 2019. január 1-jén kezdte meg elnöki mandátumát – a róla megjelent hírek alapján a világ egyik legellentmondásosabb politikusa. Első 100 napos kormányzása alatt folytatta a kampányból megismert feszült és uszító stílusú felszólalásait, aktív maradt a közösségi oldalakon, és szinte nem telt el nap, hogy ne támadta volna a politikai elitet vagy akár konkrét politikusokat. Utóbbi azért is furcsa, mert már ő maga is 30 éve dolgozik ezen a területen, valamint három gyermeke úgyszintén politikus.

Még inkább furcsa ez annak fényében, hogy bár az elnökválasztást megnyerte, a pártja csak 54 képviselői helyet birtokol a teljesen szétaprózott 513 parlamenti helyből. Így ha bármit is meg kell szavaztatni, akkor koalíciós partnerekre van szüksége. Ez a megelőző kormányzatok idején is hasonlóan működött. Ennélfogva a rendszer működésének esszenciája a háttéralkuk megkötése, együttműködés és a megfelelő diplomáciai érzékkel megnyert szövetségesek támogatása.

Bolsonaro azonban nem így “működik”

Jelentéktelen harcok sorozata. Ellentmondásos kijelentések. A vélemények hirtelen változtatása. Hasonló kaotikus dolgok jellemzik az első öt hónapnyi regnálást. Ez alatt a rövid idő alatt pedig már két miniszter lett elbocsátva.

A hatalomra jutás egyik fontos ígérete a korrupció elleni harc volt. Nem segíti az imázsépítést, hogy a fia bankszámláján 30.000 dollár ismeretlen eredetű pénzt találtak. Az elnök népszerűsége 3 hónap alatt 13 százalékot esett a közvéleménykutatások szerint.

Az ellenségem ellensége a barátom

Egy választási kampány mindig merőben más, mint amikor vezetni kell egy országot. Ígéretek sokasága, valamint a különböző koalíciós szövetségek, együttműködések közös mozgatórugója a politikai rivális utálata. Ez történt Brazíliában.

Bolsonaronak a kampány során sikerült egységbe kovácsolnia azokat, akik torkig voltak a Munkáspárt politikájával. Az összefogás, amely hatalomra juttatta egészen sokszínű: antimarxisták, evangelikál keresztények, liberálisok, tradicionlaisták, konzervatívók és a hadsereg. A különbözőségek pedig sok esetben igenis számítanak. Dióhéjban a lényeg: Bolsonaro kormányában két fő irányvonal van. A pragmatikusok és az ideológusok irányvonala.

A pragmatikusok azok, akik hajlandóak egyezkedni más politikai erőkkel. Ide tartoznak például a Pablo Guedes gazdasági miniszter vezette liberálisok. Ő jónéhány állami cég privatizációját, a költségek visszafogását, a hitelfelvételek csökkentését, a jelenlegi adórendszer egyszerűsítését és a minimálbér adómentességét támogatja. A brazil nyugdíjrendszer átalakítása is elengedhetetlen, ehhez azonban 3/5-ös támogatás szükséges. Így nyilvánvaló, hogy a kormányzáshoz is egyezségekre van szükség.

Az ideológusok csoportja – ahova Bolsonaro gyerekei is tartoznak – az utolsók, akik hajlandóak egyezkedni vagy kompromisszumokat keresni. Olavo de Carvalho, az autodidakta író és filozófus a legjelentősebb képviselőjük. Ő is azok közé tartozik, akik szerint a klímaváltozás átverés, vagyis egy globális összeesküvés. Konzervatív nézetei antikommunizmussal és antiglobalizmussal átitatottak. Ő az a karakter, aki rendszeresen kritizálja Bolsonaro kormányának pragmatikusait.

Ez tehát a jelenlegi kormányzat. Nem nehéz elképzelni, hogy ha ott jelentős szakadékok vannak a felek között, akkor milyen nehéz lehet egyezségre jutni a parlementi erők többi részével. Már a kormányzati ciklus első néhány hónapja alatt a kormány több benyújtott törvényjavaslata szenvedett vereséget a kongresszusban.

A gazdaság sem működőképes

Azt fontos leszögezni, hogy ez nem elsősorban Bolsonaro hibája. A katasztrófát még az előző kormányzat (Munkáspárt) okozta, amelyik Braziliát történetének egyik legnagyobb váláságába sodorta 2016-ban. A költségvetési hiány az utóbbi években 7-8% körül mozog. A GDP arányos államadósság 80%, amely egy Brazília méretű ország esetében óriási: jelenleg 13 millió ember munkanélküli. A 2019-re jósolt GDP növekedés pedig csak 1,8%.

Az elnök mozgásterét az sem könnyíti meg, hogy Brazília a világ legbürokratikusabb országa. Nemcsak a politikában, hanem a mindennapi életben is. Becslések szerint egy kis- vagy középvállalkozás például évente 2000 órát tölt az adóbevallási kötelezettségeinek teljesítésével.

A költségvetési hiány nem ad igazán más mozgásteret, mint a költségek visszafogását. A kormány pedig pontosan ezt akarja véghezvinni, mégpedig a nyugdíjrendszer átalakításával. Pillanatnyilag az állami kiadások 40%-a (!!) megy el nyugdíjakra, és ha semmi nem változik, akkor a következő két évtizedben ez az arány 60%-ra növekedne. Persze ez egyáltalán nem meglepő, hiszen Braziliának van a világ legnagyvonalúbb nyugdíjrendszere. Az átlagos nyugdíjkorhatár 54 év, az összege pedig a nyugdíjba vonulás előtti utolsó fizetés 70%-a. Nyilvánvalóan ez a rendszer fenntarthatatlan.

Az átalakításhoz azonban, ahogy már fentebb említésre került, szükség van az ellenzék támogatására is. Az uszítás, az ellenfelek karaktergyilkos lejáratásai vagy az egyeduralom tehát nem járható út Bolsonaro számára.

A kérdés tehát az, hogy az elnök Brazília – és a saját – érdekében is túl tud-e lépni önmagán, és tető alá tudja-e hozni a szükséges megegyezéseket, tárgyalásokat és kompromisszumokat? Vagy marad a Carvalho- féle „törzsi” gondolkodásnál?

Hagymási Tamás

Facebook kommentek