Ha szabadon kereshetjük az igazságot, akkor fogjuk igazán megtalálni azt. Kényszerek csak olyan igazsághoz vezetnek, amelyeket az ember szeretne látni. Az is igaz viszont, hogy – Jézus Krisztus szavával – „az igazság tesz szabaddá minket”. Szabadság és igazság kölcsönös viszonyban van egymással, mert nem az az igazi szabadság, amelyet társadalmilag kell kivívni, és melyet politikai erők küzdelmének köszönhetünk. A társadalmi szabadságnál van egy mélyebben rejlő szabadság is, amit az is jelez, hogy a diktatúrákban is szabad lehet az igazságot követő ember. Mint ahogy sajnos az is igaz, hogy a külső, a társadalomban meglévő szabadság önmagában még nem kalauzol el a valódi igazsághoz.

„De hát mi is az igazság?” – kérdezhetnénk Pilátussal együtt. Hol keressük vagy hol találjuk meg azt az igazságot, mely kétségbevonhatatlan, melyet nem kell koronként eltörölni, vagy amelyet nem rombolnak le emberi tekintélyek állásfoglalásai? A természetben és annak régóta igazolt törvényeiben keressük az igazságot? Vagy netán a történelmi összefüggések hozzák azt felszínre? A legrövidebb meghatározást Jézus mondta az igazságról: „A te igéd igazság”, vagyis amit Isten mond, ahhoz nem lehet sem hozzátenni, sem belőle elvenni, a maradéktalan igazság Isten kijelentéseiben rejlik. Azért elrejlő ez az igazság, mert egyrészt az emberek nem itt keresik, nem Isten igéjét becsülik meg, másrészt pedig azért kell keresni ezt az igazságot, mert Isten visszafogottan, szelíden jelentette ki, senkire nem akarván nyomást gyakorolni.

Egy mai magyar gondolkodó, Dévény István így ír erről: „Az igazság megismerése folyamat, magasrendű aktivitást kíván, de a fölfedezés pillanatában a teljes nyitottság, elfogadás a feladat. Bármit ismerünk meg, annak igazságát nem mi teremtettük, vállalni kell az alkalmazkodást, alárendelődést. Aki erre nem hajlandó, akiben nincs meg az » elszenvedés « képessége, az szegényebben hal meg, mint ahogy született. Az ilyen ember szünet nélkül saját véleményét fedezi fel, de nem az igazságot. Gazdaggá csak az válhat, akinek van bátorsága ahhoz, hogy szünet nélkül keressen, aki elfogadja azt is, ami nem nagyon »tetszik« neki, ami ellen önző lénye tiltakozik.

Keresni, amiről Beney Zsuzsa így beszélt:» Még mindig vándorúton érzem magam. Egy hangot keresek. Szeretném meghallani.«”

Reisinger János