Az emberek túlnyomó része – legalábbis a civilizált világban – úgy hiszi, hogy pénzből él, pénzből lehet a legjobban megélni. „A pénz beszél, a kutya ugat”. „Pénzzel mindent meg lehet venni.” „A pénznek nincs szaga.” – Ilyen és hasonló mondások terjedtek el.

Mióta a föníciaiak szélesebb körben kezdték alkalmazni a pénzt, milliók és milliók csapása lett az. Kevesen tudtak és tudnak jól bánni a pénzzel. Több minden közrejátszik abban, hogy miért.

Először is: a pénz a munka ellenértéke kell(ene) hogy legyen. Ez azonban egyre ritkábban van így. A becsületes munkával szerzett pénz nagy érték, ebül szerzett vagyon azonban ebül is vész el. Ha az emberek csak azért fogadnának el pénzt, amiért valóban meg is dolgoztak, kellőképpen értékelnék, és nem adnák ki hiábavaló dolgokra a pénzt. De ma már világjárvány lett, amiről 150 éve Arany János beszélt:

Midőn a munka és vagyon
Egymástól messzi esnek,
És a tökélyre vitt csalást
Mondhatni rendszeresnek…
(Gondolatok a béke-kongresszus felől, 1850)

Azután: a pénz eszközből (ön)céllá vált. Ennek jegyében a hitelintézetek erőszakos korát éljük. Az adósságcsapda nyilvánvalóvá teszi: semmi nem azonos önmagával. A pénz bálványának fizetsége ez. Nem a pénzben mint eszközben van a romlás, hanem „a pénz szerelmé”-ben, abban viszont mély és tartós a romlás, ahogy a Biblia is állítja:

„Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hitt ől, és magukat általszegezték sok fájdalommal.” (1 Tim. 6:10)

Pénzből se élni, se megélni nem lehet. Boldogságot, szeretetet, békességet, kedvességet és más értékes tulajdonságokat nem lehet pénzen megvásárolni. Az a gazdag, akinek épp annyi pénze van, amennyi szükséges. Az a gazdag, aki megelégedett. A pénz szerelme sóvárgóvá tesz, kielégületlenné, kielégíthetetlenné. A pénz olyan nyomorba dönt, ahonnan ember könnyen nem szabadulhat.

Ha az ember a „legártatlanabbul” is, de „a pénzre hajt”, elképzelhetetlen veszélyeknek teszi ki magát. Ha csak „időlegesen” is pénzösszegeket kiszámolva kíván szorult helyzetén javítani – külföldi munkát vállal, kétes vállalkozásokba fog, adó- és áfacsalásokba bonyolódik – keserves következményekkel kell számolnia. Az effajta élet szétbontja az ember agyszerkezetét, csőlátást eredményez, a csömör és csüggedés (mai nevén a depresszió), kikerülhetetlenné válik. Ezért mondja már háromezer éve ezekkel a szavakkal Példabeszédek könyve: „aki hirtelen akar meggazdagodni, büntetlenül nem marad.” (Péld. 28:20) Síkos útra lépnek az ügynökök, pénzorientált ellenőrök, mihaszna ügyeskedők vagy politikusok. Ady Endre a „perc-emberkék” világának nevezte életüket több mint száz éve.

Aki csak pénzen méri le tehát az életet, nem az életet fogja megélni. Bálványa kitereli az élők sorából. Élve hal meg. Pénzből élni nem lehet, legfeljebb halálos kockázatokat vállalni. Hogy ezt az emberek fordítva élik meg: a mai emberiség egyik legnagyobb önbecsapásának tulajdonítható. Ezért szól korunkról így a bibliai prófécia, a csaknem kétezer év előtti időkből:

Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodott ak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.” (2 Tim. 3:1–4)

Reisinger János