Tisztelt Olvasó!

Egy olyan csodálatos szellemi kalandtúrára hívlak, amely gyökeresen megváltoztatta az életemet. Ha velem tartasz, először is bemutatkoznék.

Azelött

Vidéki értelmiségi családból származom. Szüleim a Rákosi időben nem vállalták fel a kettős nevelés kockázatát. Engem többnyire a KISZ meg a Párt nevelt. A diplomáim közül is az egyik a Marxista Egyetem. (Bölcs Salamon erre csak azt mondaná: Mind csak hiábavaló!)

…merre…?

Megtérés

„kövessetek engem!”

60 éves voltam, mikor egy ismerősöm elhívott egy bibliai témájú előadásra. Én amolyan „bevállalós típus” vagyok, hát ilyenen még úgysem voltam, elmentem.

Nem gondoltam, hogy ez az én damaszkuszi utam lesz, ahol egy óra alatt 180 fokos fordulatot vett az életem.

Azelőtt sose volt a kezemben Biblia.

Most kifogtam az egyik legnehezebb részt: Jelenések könyvének elemzését.

Bevallom, a 4 diplomámmal együtt egy szót sem értettem az egészből, csak annyit, hogy „hű, itt valami nagyon nagy igazságról beszélnek!”

Ez a csupa nagybetűvel írt IGAZSÁG!

Ez kell nekem! Ezt meg akarom ragadni! Megérteni! Megismerni a legapróbb részletekig! Mint a sivatagban szomjazó eltikkadt vándor, úgy kaptam az igazság cseppjei után. És új barátaim segítségével hozzákezdtem a Biblia tanulmányozásához, ami egyre nagyobb örömet jelentett számomra.

Megértettem, hogy a vallás nem vakhit kérdése.

Lépésről lépésre felfedeztem a teremtő, élő Istent, éreztem, hogy a Biblia lapjairól Ő maga szól hozzám. Rájöttem, hogy Isten megismerése kitartó keresés, kutató munka eredménye lehet. Titkainak megértéséhez nem a ködös misztikumon, hanem a tiszta gondolkodáson át vezet az út. Eddig lelki restségem tartott távol Istentől.

Ma már érzem, hogy két puha tenyerében tart engem, és védőszárnyaival borít be. Mert elhittem szavát, hogy „az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű”. Ha Ővele ketten húzzuk, sokkal könnyebb minden nehézséget legyőzni.

Ő védőpajzsunk, előttünk halad, kitapossa az utat, csak meg kell fogadnunk a szavát: „kövessetek engem!” És akkor nem csak egy csodálatos örök életbe vezet el, hanem már itt a földön is megkaphatjuk azt, ami a legnagyobb kincs a világon, és egyedül Ő adhatja meg: én egy nagyon hányatott sorsú papírhajó élet után elmondhatom, hogy békés, boldog, megelégedett ember lettem.

„Isten gondolatai nélküled is megvalósulnak, de mennyivel szebb, ha szín vagy a képen, és nem a fényt kiemelő sötétség.” (Szent-Gálu Kata)

Folytatjuk…

Lendvai Valéria

„Isten gondolatai nélküled is megvalósulnak, de mennyivel szebb, ha szín vagy a képen, és nem a fényt kiemelő sötétség.” (Szent-Gálu Kata)