Földünk olyan, mint egy csatatér. Életünk folyamatos provokáció: betegségek, sikertelenségek, csalódások, terhek és szenvedések kísérik. Mintha valaki azt akarná elérni, hogy a rosszat hozza ki belőlünk, s mi ezen ne is akarjunk változtatni. Aztán bukásaink, eleséseink után csüggedjünk el, majd terüljünk el, s soha ne keljünk fel. Aztán egész életünket a félelem és szorongás jellemezze.

De megtanulhatjuk azt, hogy bátran nézzünk szembe a bajokkal, sikertelenségekkel, szenvedésekkel, és ha elbuktunk, ha kudarcot vallottunk valamiben, akkor megtanulhatjuk, hogyan keljünk fel.

A Biblia szerint a valóság nem pusztán a látható világból áll. Létezik egy láthatatlan világ is: ez a kegyelem légköre, amely éppoly valóságos, mint a Földünket körülvevő levegőréteg. Azért is különös szféra a kegyelem világa, mert nem minden ember számára érzékelhető valóság. Csak azok érzékelik, akik megértik a kegyelem teljességét.

A világban a gonoszság egyre növekszik, így ne áltassuk magunkat azzal, hogy mi majd elkerüljük a nehézségeket, a megpróbáló élethelyzeteket az Isten kegyelme és gondviselése által. Isten kegyelme és gondviselése elsősorban nem a körülményeinkben hoz változást, s nem kiragad a nehézségből, hanem erős szívű emberekké akar formálni bennünket. Így tett Mózessel is, aki hit által hagyta ott Egyiptomot, nem félt a király haragjától, mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant. (Zsidókhoz írt levél 11:27)
A legfontosabb pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik – azoknak az életében minden együtt munkálkodik a jóra (Róma 8:28).

A kegyelem szó görögül: kharis, az öröm pedig: khara. Ugyanaz a szótő mindkét szónál. A kegyelem légkörében élni ugyanis valódi örömet jelent. Ez az öröm, ez a boldogság azonban nem pusztán komfortérzés, ami a körülményektől és bizonyos dolgok birtoklásától függ. Ezt az örömet és boldogságot az Isten jelenléte, közelsége, a Vele való találkozás adja. Mert olyan Istenünk van, aki mindig akar és tud segíteni. S ha velünk van kegyelme, gondviselése és hatalma, akkor megvan mindenünk. Akkor is, ha egy fájdalmas, szégyenteljes esemény vagy veszteség ér minket és még nem állt össze a kép, nem értjük hogyan nyernek majd értelmet ezek a számunkra negatív dolgok. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy Isten az, aki képes ezeknek értelmet adni és jóra fordítani.

Amit tudnunk kell, hogy nem szabad és soha nem kell elveszítenünk Megváltónk erejébe és bölcsességébe vetett bizalmunkat, ugyanis számára nincs megoldhatatlan élethelyzet, s ezer kiútja is van ott, ahol mi egyet sem látunk. Így mindig hitben mehetünk előre: “Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten, hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” (2.Tim.1:7.)

Megtanít bennünket arra, hogy a nehézségeket, bajokat helyes módon -Jézusra és az Ő ígéreteire támaszkodva-viseljük el, s így olyan jellemtulajdonságok, képességek formálódjanak ki bennünk, amelyek nem alakulnának ki, ha nem kellene ezeket a próbákat kiállnunk. Ezek is mind a próbák gyümölcsei: kegyelmi ajándékok.

A nehézségben azonnal Istenhez fordulhatunk, hogy mutassa meg számunkra az Ő nézőpontját az Igén keresztül. Olyan Istenünk van, aki minden próbában személyesen szól hozzánk, és észre vehetjük a gyógyító ígéretet, amely “vigasztalásom lesz nyomorúságomban, mert a Te beszéded megelevenít engem.” (Zsolt.119:50.)

A második fontos dolog, hogy teljesen rátámaszkodhatunk ezekre az isteni ígéretekre: “Igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.” (2.Pt.1:4.) Arra tanítanak meg bennünket ezek az ígéretek, hogy ne önmagunk gyengeségére és ne a körülmények kilátástalanságára tekintsünk, hanem arra a Jézus Krisztusra és az Ő ígéreteire, akinek ,”adatott minden hatalom mennyen és földön.”(Mt.28:18.) Így találhatunk menedéket Jézusban és az Ő igéjében: “Menedékem és pajzsom vagy Te, igédben van az én reménységem.” (Zsolt.119:114.) Így nem válunk az ellenség játékszerévé, mert nem tud bennünket csüggedésbe, kétségbeesésbe kergetni.

Ha Isten nélkül éljük át a nehéz, megpróbáló élethelyzeteket, akkor a szenvedésünk passzív szenvedés lesz, azaz belenyugvással elfogadjuk, tudomásul vesszük a helyzetet, mint változhatatlan tényt, s próbáljuk valahogy túlélni, elszenvedni, elfelejteni, túljutni rajta. Ennyi telik tőlünk, emberektől. Istennel járva azonban tudhatjuk, hogy minden, ami velünk történik (még a rossz dolgaink is), beleillik a megmentésünkre létrehozott tervébe.

Jézus igaz tanítványa a nehézségek, próbák alatt soha nem beszennyeződik, hanem megtisztul és megérlelődik. S minél könyörtelenebb támadás éri, ő annál erősebben kapaszkodik Krisztusba és annál erősebben támaszkodik ígéreteire, s ezáltal a megharcolt nehézség csak még tisztábban hozza napfényre igaz jellemét. Ez történt Krisztussal és ez történhet velünk is.

A kegyelem légkörében élve így lehet a harcunk nemes harc, a hitnek nemes harca. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem hibázunk vagy soha nem vallunk kudarcot. De ahogy az elején mondtam: meg kell tanulnunk először nekünk, hogy megtaníthassuk gyermekeinknek is azt, hogy bátran nézzenek szembe a nehézségekkel, bajokkal, s ha elbuknak, megtanulhatnak ők is felkelni. Meg kell tanítanunk őket az élet hétköznapjaiban Mikeás 7:7-8. ígéretére támaszkodni: “De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét, meghallgat engem az én Istenem! Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom!”

A kegyelem légkörében élő ember nem magában bízik, nem más emberekre épít, hanem teljesen és kizárólag az Úrra támaszkodik és egyedül az Ő ígéreteiben bízik. Eljutott arra a felismerésre és meggyőződésre, hogy az isteni ígéretekre építhetjük a jelenünket és a jövőnket és mindent, ami velünk és szeretteinkkel kapcsolatos.

D.I.