Ahol tömegek jönnek – mennek, adnak – vesznek, és kihasználnak minden adódó alkalmat és lehetőséget a maguk javára, milyen lehet egy ilyen mozgalmas nagyvárosban élni? A hatalom emberei: állami alkalmazottak, vallási vezetők, gazdasági szakemberek, pénzbehajtók olajozott rendszerben ténykednek, lázas gyorsasággal, embertelen pontossággal.

Mi történik azzal az emberrel, aki betelve a saját ügyeskedése, harácsolása gyümölcseivel, egyre magányosabbnak kezdi érezni magát ebben a városban. Már egy ideje tűnődik azon, hogy hová szállt a boldogsága, hová lettek a barátai. A jólét kellős közepén kezd ráeszmélni arra, hogy nagyon boldogtalan. Felfedezi, hogy legfőképpen az hiányzik az életéből, ami nem haszonelvű, amit nem lehet ügyeskedéssel sem harácsolással, erőszakkal, nyomásgyakorlással kicsikarni. Ez pedig nem más, mint az emberek szeretete. Az a szeretet, amely a boldogság alapja.

Olvas és kutat. Figyel és gondolkodik. Aztán változtatni akar. De változtatni csak úgy lehet, ha szembefordul addigi élete rossz dolgaival: mások pénzügyi kihasználásával, a gazdasági zsarolásokkal, egy elnyomó államhatalommal való érdekszövetséggel. Ekkor szembesül azzal, hogy helytelen gyakorlatot folytatott.

Elkezdi tenni a jót: azokat az ügyfeleket, akiket megkárosított, kárpótolja, vagyis visszatéríti a kárt kamatostul, amelyet okozott.

Életétnek ezen a pontján – a remény óráiban – ajándékot kap.

Vajon e nélkül lehetett volna kitartóan, másképp – becsületesen- cselekednie ebben a zűrzavaros gazdasági szférában? Ki tudja, mi történt volna e nélkül a jövőben.

Oly sokszor elindulunk egy tisztább élet útján, s mégis visszafordulunk: mert érdek, megszokás, lelki támasz nélkül túl gyengék vagyunk folytatni, végigcsinálni becsületesen a megkezdett utat.

Az igazi ajándék átsegít minket az elgyengülésben: megerősíti a meggyőződésünket. Átélhetjük a szeretetet, amire oly régóta vágytunk. Megtapasztalhatjuk az egész környezetünk, a családunk változását is. Ez az igazi ajándék. Egy találkozás, az ezzel járó értő figyelem, az elfogadás öröme és az igazságban való megerősítés.

Érdemes elolvasni Zákeus történetét. A dúsgazdag, gyűlölt fővámszedőt, akit a vallásos közeg ugyan kitaszított a soraiból, Jézus felkereste. Megajándékozta bátorító és elismerő szavaival. Maga Jézus személye keltette fel a vágyódását az igaz életre. A vallási vezetők ugyan zúgolódtak Jézus látogatását látva, ő azonban nem törődött a támadásokkal. Látta azt, amelyet az anyagias, eldurvult látásmód soha nem láthat: a büszke és érzéketlen magatartás mögött egy isteni befolyásra érzékeny szívet.

Zákeus /Lukács evangéliuma 19: 1-10/

És bemenvén, általment Jerikón. És íme [volt ott] egy ember, akit nevéről Zákeusnak hívtak; és az fővámszedő volt, és gazdag. És igyekezett Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatta, mivelhogy termete szerint kis ember volt. És előre futván felmászott egy eperfüge fára, hogy őt lássa; mert arra fog elmenni. És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látta őt, és mondta neki: Zákeus, hamar szállj alá; mert ma nekem a te házadnál kell maradnom. És sietve lemászott, és örömmel fogadta őt. És mikor [ezt] látták, mindnyájan zúgolódtak, mondván hogy: Bűnös emberhez ment be szállásra. Zákeus pedig előállván, mondta az Úrnak: Uram, íme minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. Mondta pedig neki Jézus: Ma lett üdvössége ennek a háznak! Mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.