Az igazi hungaricumok nem a szilvapálinka vagy a csabai kolbász – állítja az irodalomtörténész szerző, Reisinger János a most megjelenő kötetében. És valóban, ahogy elolvassuk a Kisversek költészete (Oltalom Alapítvány, Budakalász, 2018) című könyvet, azzal szembesülünk: milyen gazdag a magyar költészet formavilága, műfaji sokszínűsége, és milyen remekművek születtek itt az évszázadok során. Hadd idézzem József Attila egyik négysorosát, amelyben talán a világlíra legrövidebb összegzését olvashatjuk az isteni teremtés és földi történelem évezredes folyamatáról:

Valamikor volt a tett,
abból lett a gyűlölet,
ebből pedig szeretet,
s a világnak vége lett.

Különleges versgyűjteményt tartunk a kezünkben: 700 egy-két-három és négysoros verset válogatott össze a szerző azzal a szándékkal, hogy egy verstanuló mozgalmat segítsen, mely a világ és a Kárpát-medence minden magyar nyelvű iskolája, közművelődési intézménye és magánszemélye számára nyitott lehetőséget hordoz. Öt vállfaja van a mozgalomban való részvételnek: verstanulás, műsoros est előadása, a kötet verseinek részletesebb elemzése, könyvek megírása és személyes találkozások, például a dunaföldvári Magyar László Gimnázium iskolanapján.

A rendkívüli vállalkozás elindítója ugyanis ez a középiskola, aki az idén ünnepli névadójának 200. évfordulóját.

Reisinger János nagyszerű válogatása irodalomtörténeti kuriózum is: különböző korok és népek irodalmából gyűjtötte össze az ajánlott versikéket. A hazai gyöngyszemek mellett megismerkedünk a japán haikuköltészet történetével, a 20. századi észt költőnő, Ellen Niit néhány háromsorosával, az amerikai Emily Dickinson keserű és lázadó hangú négysorosaival. De kínai, indiai, perzsa, vietnami költőktől is találunk szép és elgondolkodtató költeményeket.

Hadd idézzem magát a szerzőt- hogyan is ajánlja ő maga a kötetét, s mire hívja fel olvasói figyelmét:
Aki szereti a jó költészetet, az megtanulja, magáévá teszi, helyesebben szólva: nem tudja elfelejteni. Ha elfelejtené is, könnyen visszatérhet hozzá, újra rögzítheti, huszon -, harminc- vagy akár nyolcvanévesen. Állandóan visszatér kedves verseihez vagy verssoraihoz, magának, de másoknak is folyton ismételgetve. Mindezt pedig önmaga és a vele kapcsolatba kerülők gazdagítására. E rövid versek erejét kipróbáltam az általános iskolák alsó tagozataitól a mai Magyarországon egyre szaporodó idősotthonok 70-90 éves lakói előtt tartott, nem csak egyes, hanem sorozatos előadásaimban is. A mai világban, melyben a másiknak inkább a kihasználása, ne mondjuk, kifosztása lett követendő cél, ez az ellentétes erkölcsi magatartás egyben az emberség fennmaradásának egyik megbecsült eszköze lehet.
Tanulj és taníts verseket! Oszd meg, ami neked eddigi életedben sokat jelentett! Miről lehetne ezt könnyebben kérni, mint a kisversek költészetéről?…
Bár rövidek e versek, ugyanakkor számosak is, így e könyv szerzője óvásul nem kívánhat mást, mint lassú, kimért, kortyolgatva olvasást…

Én rögtön választottam is két kisverset a kötetből, amelyet – Reisinger János felhívására válaszul – megtanulok. Most és itt, e korban, ez a kettő ragadott meg engem leginkább:

Vas István: Egy tanulság
Zokognak az érzékeny gyilkosok,
Ha valaki a tyúkszemükre lép.
Nagy durvaság, ha kétségbe vonod
A hóhérod becsületét.

Áprily Lajos: Albert Schweitzer
Én láttam öt, az egyszerüt, nagyot,
s hallottam bölcs szavát is messze, rég.
Hadd kérdezzem meg most, hogy itt hagyott:
Megérdemelted öt, emberiség?

-EÉ-