A kanadai François Girard munkásságát a zene határozza meg, A kórus című filmjében is fókuszban vannak a csodás zeneszámok a híres Nemzeti Fiúkórus előadásában. A film központi témája az, hogy miként hat emberek életére a muzsika, a közös alkotás öröme és kínja. Pontosabban mi a siker szerepe egy segítségre szoruló 11 éves kisfiú, egy idős konzervatív kórusvezető, valamint egy keményen dolgozó, céltudatos fiúkórus életében.

A kritikusok véleménye erősen megoszlik a filmről, én mégis fontos alkotásnak tartom. Összefüggéseket mutat meg a történet a korunkat jellemző folyamatokról, ellentmondásokról, melyeket más filmekben ritkán találunk meg. Elidegenedés és önkifejezés, szeretet és fegyelem, egyéniség és alázat, semmi és minden. És ebben milyen szerep jut a kiszolgáltatottságnak, a megbocsátásnak, egymás támogatásának? A muzsikának lehet -e terápiás szerepe egy beteg lélek gyógyulásában? Miként válik pusztító eszközzé, ha arra használjuk, hogy másokat legyőzzünk, hogy elsők legyünk, a legjobbak-bármi áron?

Stet, a problémás, de rendkívül tehetséges kamaszfiú balesetben veszíti el alkoholbeteg édesanyját, s látszólag egyedül marad a világban. Ekkor tűnik fel az életében az addig számára ismeretlen édesapa, aki beíratja ugyan egy elitiskolába, de a méregdrága tandíj kifizetése után újra magára hagyja. Az apa még ekkor sem fedi fel családja előtt ezt a titkot a múltjából. Megrendítő látni a valóságot: a gyerek vergődik a kiszolgáltatottság vagy éppen beletörődés, vagy váratlan dühkitörések hálójában, megélve a reménytelenség minden lehetséges fázisát. Mert a magányos, senkinek sem kellő fiú nem a fizikai nélkülözéstől, az otthon, a család hiányától szenved leginkább, hanem attól a tragikus érzéstől, hogy „nincs” jövője. Ki vagyok? Hova tartozom? Merre tartok?

És egy ilyen szenvedő kisfiú nem is tud mit kezdeni a saját tehetségével. Nem tűnik értéknek a számára, de ha mégis megerősíti őt egy kedves igazgatónő (Debra Winger) , egy váratlan vizsgaszituáció, ahol kiderül, hogy az ő hallása a legtökéletesebb, még akkor sem él meg pozitív érzelmeket. Látszólag nem történik elmozdulás a vergődő helyzetéből. A sebzett emberek talajvesztettségét, erőtlenségét nem érthetjük meg egykönnyen. Talán most ez a különleges történet segít ebben.

Nem csak Stet (Garrett Wareing) , de a kórusvezető Mr. Carvelle (Dustin Hoffman) és a titkolózó apa (Josh Lucas) döntéseiben sem történik előremozdulás azonnal. Vajon miért nehéz azt a feladatot elfogadni még a felnőtteknek is, amelyet az élet eléjük hoz? Melyek azok a hétköznapi gyávaságok, ifjúkori ballépések, amelyeknek következményeit nem merjük felvállalni. Itt egy rájuk bízott gyerek élete múlik a felelősségteljes kiállásukon, és azon, hogy végre szembenézzenek önnön múltjukkal.

Reménytelenek lennénk tehát a saját kis megfutamodásainkban?
Csak az emberi kapcsolatok kölcsönösségében változunk, melynek hatására meghozzuk a várva várt döntéseinket: hogy kiállunk valakiért egy fegyelmi bizottságban, amikor kicsapásáról van szó. Megbízunk valakiben karrierünk legfontosabb állomásán: hogy az illető nem hagy cserben minket. Ha mégis megtörténne, akkor is fontosabb egy tehetséges gyerek esélye a jóra, mint a biztos szakmai siker a nagy New York-i fellépésen.

Az apa útja a fia végső felvállalásig rendkívül fontos dolgot mutat meg: ne ítélkezzünk még egy ilyen szülő felett sem. Hisz hiába tett félmegoldásokat a fiáért, ez kevésnek bizonyul. Hiába a képmutatás, a szép családi élet, nem élhet az ember a lelkiismerete ellen félmegoldásokkal tovább. Ha az első koncertre a tanár „kényszeríti” is oda, ám a második fellépéskor már ő maga dönt arról, hogy elmegy a fiát meghallgatni, és ezzel győzedelmeskedik a saját félelme, kényelme, önzése felett.

A legfontosabb kérdés számomra mégis a film kapcsán: vajon az értékes dolgokkal való találkozások, foglalatosságok teszik szép lassan értékessé a gyerekeket? Vagy önmagában mindez nem jelent sokat.

Úgy gondolom, hogy csupán akkor hatásos az értékes zenével, irodalommal, kultúrával való találkozásunk, ha nem csak a szépre vágyódásunkat, de a jóra való sóvárgásunkat is felébreszti ez az „érték”. Nélkülözhetetlen az is, hogy kellő támogatást kapjunk a munkához, az újabb és újabb döntési helyzetekhez. Ezt követi a legboldogítóbb üzenet, amit kaphatunk: Értékes vagy!

Ajánlom Nektek Stet történetét átgondolásra, gyönyörködésre, változtatásra.

A Teljes film megnézhető a youtube-on(magyar szinkron), alul pedig a rövid ajánló felirattal):