„Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.”
                                            (József Attila)

Április 11-e a magyar költészet napja, amelyet József Attila magyar költő születésnapján ünneplünk – 1964 óta.

Iskolákban, színházakban, irodalmi esteken szavalunk, illusztrálunk verseket, készítünk fotókat egy-egy szép József Attila verssorhoz.
Márciusban Balatonszárszón jártam, s újra visszatértem a József Attila emlékházba, amely helyről egykor – 1937. december 3-án – utolsó útjára indult a költő. Meghallgattam Galkó Balázs és színésztársai előadásában több ismert József Attila költeményt, köztük a Thomas Mann üdvözlését is.

Az idézetek és kordokumentumok közt elgondolkodhattam: a költő magánya a ma emberének magánya volt, mint ahogy a közösség utáni vágy is ugyanolyan erővel tört fel belőle, mint ahogy belőlünk is feltör oly gyakran. Egy értékválságos korban élt, mint mi. Zavarodott eszmerendszerek közt kristálytisztán fogalmazta meg a humánum és a szeretet örökérvényűségét.

Néhány – a kiállításon található – idézettel és egy versének meghallgatásával emlékezzünk rá, arra a XX. századi magyar költőre, aki szenvedélyesen kereste a rendet a világban, s ugyanakkor kereste a kortársaiban az igazság szeretetét.

„Rábeszélő – és meggyőzőképességének minden ereje, szenvedé-lyessége az érzelmi kérdésekben tört elő. Mert legtöbbet, sőt legeslegtöbbet azért mégis erről beszélt: szerelem, házasság, egymáshoz tartozás, közös munka, hűség, sőt: egymásnak teremtettség mint az emberi lét egyetlen igazi boldogsága. (Kozmutza Flóra)

„Oly sokan leírták már középmagas, nyurga, egyenes tartású termetét, az erősebben lejtő vállal, hosszú nyakát, a kidomborodó ádámcsutkával. Boltozatos, egyenletesen domború magas homloka volt, fölötte dús, egy kicsit göndören, mereven álló gesztenyeszín haja, szépen metszett álla, középen egy kis gödörrel. A szeme megindító: nagy dióbarna és diómetszésű, tűnődő, révedező, egy kicsit nyugtalan tekintettel. Két szeme közt szokatlanul erős redő. A hangja mély, férfias meleg, nagyon szuggesztív.”(Kozmutza Flóra)

-EÉ-