“Fehér galambot, fekete hollót
ingembe raktam, vigyen a szélben,
vigyen az égi hullámverésben.

Látom a földet mélyen alattam,
látok egy írást messzi fölöttem,
szép betük arról, mivégre lettem.”

                                            (Szécsi Margit- versrészlet)

 

Mi végre vagyunk a világon? Vajon mikor születik meg bennünk a vágy, hogy megtudjuk létezésünk értelmét, célját?

Gyermekkorunkban, amikor a világ dolgai közt válogatunk: madarat, kavicsot, függöny lebbenését szemlélve? Bekapcsolódva játékkal, kezünkkel, szívünkkel ezeknek a dolgoknak a „lüktetésébe”?

Ifjúkorunkban, amikor a könyvek, barátságok, dallamok szárnyán utazunk új és ismeretlen tájak felé?

Felnőtté válva? Győzelmek, vereségek, kínok és csalódások miértjeiben?

Mikor szembesülünk létezésünk nagyszerűségével: hogy egyedi és egyszeri a földi születésünk? Hogy formáltatásunk a Teremtő kezében van, és a „szép betűk” minket is vezetnek a tiszta igazságok által?

Eredics Éva