Napjaink Európájának és Magyarországának is egyik központi kérdése a migráció. A kontinens egy része annak ellenére van „lázas állapotban”, hogy a világon a 2017-es Global Peace Index jelentés szerint kevesebb a háború, a globális szegénység csökkent, és az életszínvonal pedig folyamatosan emelkedett a megelőző évekhez képest. Ez nyilvánvalóan nem minden országban így történt (pl. Közel-Kelet), az viszont tény, hogy a világra vonatkoztatva általánosságban elmondható.

Ennek ellenére sok fejlett ország eldöntötte, hogy lázad és ellenkezik a népek közötti nyitottság és tolerancia ellen. Európában például a szélsőjobboldali pártok folyamatosan félelmet és bizonytalanságot keltenek: Le Pen Franciaországban, Wilders Hollandiában vagy Hofer Ausztriában. Ez a fajta populista politika több más országot is elért, úgy mint Dániát, Finnországot, Németországot vagy Magyarországot. Ezek a történések tevékeny részesei voltak annak is, hogy a britek végül megszavazták a Brexitet. Az efféle politika mindig elsősorban az emberek félelmeire alapoz, és abból akar magának tőkét kovácsolni.

Ezek a folyamatok nem csak Euróban jelentek meg. Donald Trump az Egyesült Államok legutóbbi elnökválasztásának győztese is hasonlóan gondolkodik, és előszeretettel gyárt ellenségképeket.

Ennél a pontnál viszont elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez: maradt még egyáltalán olyan fejlett ország, aki hisz a befogadásban és az integrációban?

A válasz igen, a legmarkánsabb példa erre pedig Kanada.

2016-ban a 36 milliós Kanada 300.000 bevándorlót fogadott be az országba. Ez a teljes lakosságuk közel egy százaléka. És ez nem valamifajta új hóbort, hanem olyan dolog, ami két évtizede létezik náluk. Az elmúlt években is folyamatosan ebben a nagyságrendben érkeznek bevándorlók az országba. Érdekesség egyébként, hogy minden ötödik kanadai külföldön született. Ez a dolog pedig nem vezetett semmifajta nemzeti tragédiához, hanem pont ellenkezőleg. A lakosság 80%-a úgy gondolja, hogy a bevándorlás jót tesz a gazdaságuknak, és a legjobb módja a társadalmi elöregedés kezelésének.

Ez azért elgondolkoztató: A foglalkoztatás az ország gyarapodásának legjobb eszköze, ezért miért kéne ennek növekedését akadályozniuk? A dinamikus gazdaságukban mit árthatnak a bevándorlók, ha hajlandók dolgozni, cégeket alapítanak vagy éppen tanulni akarnak?

2015-ben Justin Trudeau lett Kanada miniszterelnöke legyőzve a 10 éve regnáló konzervatív Stephen Harpert. Trudeau-t a szabad kereskedelem és a társadalmi mozgékonyság egyik legnagyobb élharcosaként tartják számon.

Az első évében szabadkereskedelmi megállapodást írt alá az Európai Unióval, és megerősítette a Csendes-óceáni Partnerségi megállapodást. Annak ellenére, hogy Trump első intézkedése volt utóbbinak a lerombolása, a történelem legnagyobb kereskedelmi megállapodása volt. Csaknem egy év alatt Kanada szabad kereskedelmi kapcsolatot épített ki a világgazdaság 60%-val. Trudeau ezt a továbbiakban is kiterjeszteni, valamint növelni akarja. A kormány pedig a bevándorlás tekintetében is hasonlóra törekedett. Ezen információk fényében talán már nem meglepő, hogy Kanada a legelkötelezettebb ország a szíriai menekültek befogadásában. Trudeau elnöksége óta az ország több mint 40.000 szír menekültet fogadott be. Az első évében személyesen ment a torontói repülőtérre, hogy köszöntse az országba érkezőket.

A bevándorlás Kanadába mindezek ellenére erősen szabályozott, és vannak korlátok a rendszerben (pl. az egyedülálló szíriai férfiakat nem preferálják). Ami viszont nagyon lényeges, hogy a bonyolult adminisztratív folyamatok ellenére nem bűnözőkként tekintenek az érkezőkre. És pontosan ez az, ami miatt Kanada olyan sikeres: büszkévé teszi az országot, hogy újabb állampolgárokat keresnek és nem „migránsokat”. 1967 óta a befogadás egy pontozásos rendszeren alapszik, ami a végzettséget, tapasztalatot, a szakmai készségeket, valamint az angol és francia nyelvtudást veszi figyelembe. A rendszer természetesen előnyben részesíti azokat a szakmákat, melyekre az ottani cégeknek szüksége van. A tendencia mellesleg azt mutatja, hogy az egész bevándorlási procedúra egyre egyszerűbbé válik. Ami nagyon fontos: az az elismerés és a bevándorlók integrálása az ottani társadalomba. A bevándorlókat arra is bátorítják, hogy ne felejtsék el a saját kulturális identitásukat, és a sokszínűséget egy gazdagító tényezőnek tekintsék. Például a kanadai iskolákban könnyen találni olyan osztályokat, ahol lehet ukrán vagy spanyol nyelven tanulni.

Hogy mi a haszna mindennek: Kanada gazdasági növekedése az elmúlt évtizedben felülmúlta az USA-ét, Németországét vagy Nagy Britanniáét, az ország állampolgárai pedig rendkívül magas életszínvonalon élnek. Nem túl bonyolult ezek után megérteni, hogy Kanada bevándorlásügyi honlapja miért omlott össze a túlterhelés alatt Trump győzelmét követően, vagy miért az elsők között példálóznak a közgazdászok a kanadai gazdasági szabadsággal.

Természetesen a kanadai modellnek is megvannak a maga hibái, de a napjainkban széles körben tapasztalható nacionalista és populista tendenciákkal összehasonlítva megmutatja, hogy nem feltétlenül az a megoldás, ha körbefalazzuk az országokat. A kulcs a dolgok jobbá tételének szándéka ahelyett, hogy valaki elszigetelné az országát a világ többi részétől.

Forrás: Visualpolitik