Jóformán amióta ember él a földön megkülönböztethető kétféle tudás, avagy kétféle bölcsesség. Az egyiket technikai, a másikat etikai bölcsességnek nevezhetjük.
A technikai bölcsesség egyik legkorábbi megfogalmazódásaként Szophoklész Antigonéjának híres sorait idézhetjük:

„Sok van, mi csodálatos, / De az embernél nincs semmi csodálatosabb. / Ő az: ki a szürke / Tengeren átkel, / A téli viharban / Örvénylő habokon, / S Gaiát, a magasztos istennőt, / Zaklatja a meg-megújulót / Évről évre az imbolygó ekevassal, / Fölszántva lovával a földet. / Szárnyas madarak könnyűszivű / Népére, az erdő vadjaira / Készítik a hurkot, A sósvizü tengerben lakozó / Halakat hálóval fogja meg / A férfi, ki ésszel él. / Szolgáivá tette okos leleménnyel / A hegyek meg a rétek állatait, / A lobogóhajú paripának és a bikának / Nyakába vetette igáját. …”

Az itt sorolt sokrétű „okos lelemény” a technikai jellegű problémák megoldásával könnyebbé, kényelmesebbé teheti a mindennapi életet. E bölcsesség máig befutott pályáját látva bizonyára Szophoklész lélegzete is elállna, hiszen az az állatok igába fogásától a szuper munkagépek konstruálásáig, a halfogó háló kitalálásától az atommeghajtású hajók építéséig, az „imbolygó ekevastól” a műholdak felbocsátásáig ível.

Ott van azonban a másik típusú bölcsesség is: az etikai bölcsesség. Ezt a bibliai Jób könyve egy rövid kijelentésével illusztrálhatjuk: „… az értelem: a gonosztól való eltávozás”. Vagyis az ember szellemi képességeihez elválaszthatatlanul hozzá kell tartoznia az etikai jó és rossz közötti különbségtételnek, illetve az előbbi mellett meghozott döntésnek.

Felvetődik a kérdés: hogyan viszonyul egymáshoz a kétféle bölcsesség, melyik a fontosabb? Természettudomány-orientált korunk gyermekeiként bizonyára sokan válaszolnák azt, hogy a technikai tudás a fontosabb, hiszen ez egzakt, kézzel fogható eredményeket hoz, míg a másik csak amolyan elvont bölcsészi, művészi kedvtelés. Mégis, elég egy pillantást vetnünk a technikai tudást az egekig szöktető XX. század történetére annak belátásához, hogy helytelen ez a vélekedés. Az etikai látást nélkülöző technikai tudás könnyen válik a legalantasabb emberi törekvések vak eszközévé. Egyebek mellett az embertömegek iparosított méretű megsemmisítésére létrehozott haláltáborok ténye figyelmeztet erre. „Ha tud valamit valaki, / Mesteri bölcset, újszerűt, / Van, ki a jóra, van, ki gonoszra tör vele” – írta már Szophoklész is, az imént idézett sorai lezárásaként. Tehát éppen azért, hogy a technikai bölcsesség betölthesse rendeltetését, az életünk kényelmesebbé tételét, szükséges, hogy az etikai bölcsesség előtte járjon és irányítója, vagy legalábbis kontrollja legyen annak.

Prancz Zoltán