Az igazi nevelés egy olyan tanulási folyamat, amely egész lényünket formálja, s harmonikusan fejleszti a testi, szellemi és lelki erőinket.

Két dolgot fontos tudatosítanunk a nevelés és önnevelés során: az ember természetét és a nevelés célját.

Ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor a nevelésünk felületes lesz és az önzésünket táplálja. Ezért gondolkodnak tömegek úgy, hogy a testi kívánság a legfőbb törvény, s nem számít, nem fontos, hogyan döntesz, miként cselekszel, élj úgy, ahogy neked tetszik, mert ez a teljes szabadság és csak önmagadnak vagy felelős cselekedeteidért. Így az emberek a körülményektől és ösztöneiktől sodortatva élnek. Az ilyen, a körülmények és ösztönök által formált jellem ingatag, zavaros, céltalan és erőtelen.

Az igazi nevelés abból indul ki, hogy a természetünkben megvan a rosszra való hajlam, az önzés kényszere, de ugyanakkor tudatosan úgy fejleszti az értelmet, hogy önálló és helyes gondolkodásra bátorít.,,…helyesen gondolkodni: ez az erkölcs alapelve.”(Pascal)

Az igazi nevelés fő célja nem a nagy eszű, hanem inkább a nemes jellemű emberek nevelése. Az igaz, nemes jellem viszont soha nem a véletlen műve. Akkor alakul ki, ha a nevelés lényegének azt tartjuk, hogy megismerve és megértve az igazság elveit, ezekkel az elvekkel összhangban éljünk. A hiábavalóságokat elhagyva képességeink egyre jobban kibontakozhatnak. Ezáltal megnyílik előttünk az állandó fejlődés ösvénye, és a lehetőség arra, hogy a  legtöbb jót tehessük embertársainkkal.

Az igazi nevelés alapja az igazi szeretet, amelyből sohasem lehet eleget árasztani a másik emberre. Az igazi szeretet tudatos, cselekvő törődés a másik ember életével, fejlődésével: reménységgel tekinteni a másikra, s ezáltal reménységet tölteni még a botladozó, durva, engedetlen gyermekbe is, bátorítani őket, hogy igaz jellemű emberekké válhatnak, úgy szólni, hogy megérthessék és azt, amire a legnagyobb szükségük van. De mindenekelőtt a saját jellemünkben nyilvánítsuk ki azokat az alapelveket, amelyekre igyekszünk őket megtanítani, akkor tanítványaink engedelmessége önszántukból fog fakadni. Így engedelmességük nem erővel, hatalommal kikényszerített engedelmesség lesz, hanem megtanulják az önfegyelmet.

A feladatunk, hogy bátorítsunk minden helyes elvet, és szorítsunk vissza minden rossz gondolatot! Igaz jellemet formálni csak kitartó és fáradhatatlan erőfeszítések által, eltökélt szándékkal és állandó figyelemmel lehet.

Látjuk-e ennek a munkának a fontosságát? Ha igen, akkor tudatosul bennünk, hogy tudásunk és időnk legjavát kell odaszánnunk e cél érdekében.

Ne feledjük! Mi magunk is nevelésre szoruló emberek vagyunk. Ha magunkat tudjuk fegyelmezni, ha gyakoroljuk azt az önuralmat, amire a gyerekeket tanítani akarjuk, akkor fogunk győzelmet aratni az ő fegyelmezésükben is.

Domján Ildikó, tanár