Meddig tart egy pár életében a hűség, és mikortól beszélhetünk hűtlenségről? Van-e különbség a flört és a félrelépés között? Miért érzi megcsalatva magát az, akinek a társa kacéran tekint másvalakire, míg mások a testi hűtlenséget sem tekintik megcsalásnak? Vajon hol a határ a hűség és a hűtlenség között?

Sokan sokféleképpen viszonyulunk a hűség és a hűtlenség kérdéséhez. Ennek talán az az oka, hogy jellemzően nem egy általánosan elfogadott erkölcsi vagy vallási nézőpontból közelítünk e kérdés felé, hanem saját elképzeléseink öltenek benne testet. Legyünk őszinték magunkhoz: Véleményünk leginkább arról árulkodik, hogy mi meddig mennénk el anélkül, hogy magunkat hűtlennek éreznénk.

„Nem történt még közöttünk semmi…”

Ennyivel intézik el – nem ritkán lekezelő hangnemben – társuk gyanakvását pont azok, akik el-eljátszanak gondolatban vagy netán munkahelyükön egy új kapcsolat vagy akár csak a „kitekintgetés” lehetőségével. Lássuk be, a számukra megnyugtatóan határozott állítás nyomán sok-sok tini és asszony dugja homokba a fejét, csakhogy halogathassa észrevenni a leselkedő veszélyt. Biztonságosabb számukra, ha nem kell szembenézniük kapcsolatuk sérülékenységével vagy társuk kétszínűségével.

Náluk a testi kapcsolat jelenti azt a határt, amely kimeríti a hűtlenség fogalmát, s egészen addig, míg meg nem bizonyosodnak a másik hűtlenségéről, szemet hunynak a gyanús jelek fölött.

Vajon csak testileg lehetünk hűtlenek?

Társadalmunk erkölcsi normáihoz igazodva sokan messzemenő kompromisszumokra képesek. El tudják fogadni, hogy társuk megtartásához hozzátartozzon házasságuk „színesítése”, tehát akár néhány kaland is. Elhitetik magukkal és egymással, hogy a testi félrelépés nem számít, nincs annak súlya, hiszen: „Tudod, drágám, milyen a férfiember, nem kell neki ahhoz lelki elköteleződés.” Úgymond, fogadalmat kötnek, hogy megbízhatnak egymásban, hiszen „úgyis csak egymást szeretik”, nincs mitől félni, már annyira összeszoktak.

Szomorú családi drámának lehettem szemtanúja, amikor a feleség biztatására a potenciavesztett férj viszonyba kezdett a kolléganőjével. Megállapodásuk ellenére érzelmileg is komolyan érintette az őt elismerő nő, a számára sikert nyújtó új kapcsolat, amit a feleség már hűtlenségnek tekintett. Az asszony sajnos nem tudta feldolgozni férje boldogságát, és az alkoholban vélte megtalálni a menekülés útját.

„Hűséget fogadtam, vakságot nem!” – a vizuális kísértés

Indokolt-e a panasz, ha valaki úgy érzi, hogy társa és egy harmadik személy között erőteljesebb a lelki rokonság, mint közöttük? Vagy csak puszta féltékenykedés mindez? A házastársi szeretetben különválasztható-e a lelki egység a testi egységtől?

Ennek eldöntéséhez szilárd alapmértékre van szükségünk. Az egyetemes erkölcsi törvényben a hetedik parancsolat így hangzik: „Ne paráználkodj!” (Ne törj házasságot!) Jézus Krisztus ezt így egészítette ki tanításában: „… megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.” (Mt 5,27-28)

Míg mi a törvény határait tágítani szeretnénk, az Írások szűkíteni szeretnék ugyanezeket a kereteket.

Jézus itt nem testi eltévelyedésről, konkrét házasságtörésről beszélt, hanem kívánságokról, gondolatokról. Nem túl szigorú ez a mérték? Lehetséges-e kontrollálni az érzéseinket, a kívánságainkat, a gondolatainkat vagy akár valakin megakadó tekintetünket?

Akit ért már vizuális kísértés – és ki lenne ettől mentes? – pontosan tudja, hogy világunk üzenete kifejezetten a kívánságainkra épül. Erotikus képekkel bármit el lehet adni – hallottam annak idején egy grafikai kurzuson. És valóban, nehéz lenne olyan, a felnőttek számára gyártott és reklámozott terméket megnevezni, amit az elmúlt néhány évtizedben ne próbáltak volna ruhátlan vagy alulöltözött hölgyek és urak képével értékesíteni. Míg Ádám és Éva a bűnbeesés után szégyellte mezítelenségét, tobzódó világunk szinte megbélyegzi azokat, akik tartózkodnak a nyilvános meztelenkedéstől. Bármennyire szeretnénk, nem tudjuk nem észrevenni a hívogató és a külsőre kívánatosnak tűnő képeket. De vakságot nem is vár tőlünk Isten, csak annyit, hogy képesek legyünk felismerni a kísértéseket, valamint az Ő segítségével ellen tudjunk állni azoknak. Luther Márton évszázadokkal ezelőtti kijelentése ma is könnyen értelmezhető és igaz: „Azt, hogy a madarak a fejünk fölött röpködjenek, nem tudjuk megakadályozni, de azt, hogy a fejünkön fészket rakjanak, igen..”

 

Ha egy látvány vagy felvillanó érzés csábításának engedve tisztátalan, vagyis másokat is sértő gondolatoknak engedünk szabad utat, csak idő kérdése, hogy azok eluralkodjanak rajtunk.

Ugyancsak súlyos károkat okozhat, ha lelkünk társunknak fenntartott részébe egy harmadik személyt is beengedünk, függetlenül attól, hogy a testi vágyódás megjelenik-e vele kapcsolatban, vagy sem.

 

A hűség fogalma a Bibliában

A Biblia sorait olvasva megdöbbentően mélyen látó hűségfogalommal találkozunk. Míg a mai társadalomban szinte csakis a hűtlenséget fizikailag is elkövető felet tekintik hűtlennek, addig az ókor etikai mércéje szerint az a fél is hibás, aki utat készít a másik hűtlenségének. Mivel lehet kikövezni társunk elvágyódásának útját? Egyszerűen a szeretetünk megvonásával. Itt nemcsak a testi intimitástól való elzárkózást értjük, hanem minden más fizikai és lelki szükséglet, gondoskodás, tisztelet és egyéb megvonását.

„Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, amiképpen illik az Úrban.” (Kol 3,18) Pál apostol az összhang megtartása érdekében férjeik iránti engedelmességre szólítja fel a feleségeket. (A hívők számára milyen nagy segítséget rejt ez a tanács! Nekik nem kell évtizedeket arra áldozni a családi harmóniából, hogy eldőljön, kié legyen az irányító szerep a családban.) Első hallásra talán döbbenetes és szinte teljesíthetetlen kérés a nőktől az engedelmesség. De ha megismerjük Pál apostol férjekhez intézett tanácsait is, bizonyára minden feleség örömmel adná át közös életük nagy terheit és döntéseit egy olyan csodálatos férjnek, aki szívvel-lélekkel igyekszik őt szeretni, aki nem ápol iránta neheztelést, nem zsörtölődik. „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántuk keserű kedvűek.” (Kol 3,19) „Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért.” (Eféz 5,25) Döbbenetes mélységeket hordoz, és egyben felelősségre int minden fiatalt a hűségnek az örök élet lehetősége felől való megközelítése. Ha hisszük, hogy a társunk és a vele kötött házasság személyesen Isten ajándéka, a személyében rejlő egyedülálló kincs elnyerése előtti kalandozások, társas kapcsolatok ugyancsak hűtlenségnek számítanak. Ennek jelentőségét csak akkor értik meg sokan, amikor a másokhoz fűződő emlékeik felidézésével, az összehasonlítgatásokkal fájdalmat, csalódottságot okoznak társuknak – hiszen így nem érezheti magát az egyetlennek, a másik számára kiválasztottnak, mivel párja olyan szívesen emlékezik korábbi partnerére, partnereire, mint házastársára.

Az Ige szerint a házastársak „örökös társai egymásnak az élet kegyelmében”, vagyis ezt a rendkívüli, intim szövetséget, együvé tartozást még a halál sem választhatja szét: az örök élet elnyerésekor is megmarad majd a házastársak különleges egysége.

„A férfiak hasonlóképpen, együtt lakjanak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.” (1Pt 3,7)

A hármas kötél nem hamar szakad el”

A Példabeszédek könyvéből idézett fenti kijelentés a házasságukra Isten oltalmát kérők szövetségének a stabilitására utal. Van, aki már az első veszekedést követően, mások az első pofon elcsattanása után, megint mások a sorozatos hűtlenségek után bontják fel a „holtomiglan- holtodiglan” szövetségét. Azonban azok, akik hitben kötöttek házasságot, és így kölcsönösen szükségét érzik az isteni segítségnek, képesek a problémák megbeszélésére, a hibáik elrendezésére és a megbocsátásra. Ebben az esetben a házasság kötele is stabil marad. Azonban a hűtlenség olyan mély válságot és lelki szakadást okozhat két ember között, hogy ez esetben nincs garancia az együtt maradásra. Ezért az utalás, hogy „nem hamar” szakad el az a bizonyos szövetség. Így a hűtlenség okán – egyedül ebben az esetben – a Biblia sorai is jóváhagyják a válást.

Fogjuk meg a kis rókákat!

Fontos, hogy már a belső harmónia megbomlásának legapróbb jeleire is odafigyeljünk. A figyelem hiánya, a törődés elmaradása éket üthet két ember közé. Ilyenkor a semmiből is könnyen előbukkan „a harmadik”. Mindennapossá válik a présben élő házastárs méricskélése az üde és gondtalan új belépővel, megjelenik a bizalmatlanság, mindennaposak lesznek a veszekedések, az elfojtott és az éterbe kiáltott fájdalmak, a pszichoszomatikus betegségek.

Amíg „kicsik a rókák”, összeterelhetők és befoghatók. Azonban ha sokáig időzhetnek a szőlőben, lesz idejük a homokban járatokat fúrni, és elszaporodni.

S hogy milyen nevet viselnek ezek a kis rókák? Íme, csak néhány közülük: Az elismerés hiánya; a tisztelet hiánya; a minőségi idő hiánya; a gyöngédség hiánya; a szívesség hiánya; az ajándékozás hiánya; a testi érintés hiánya…

Forrás: Hegedűs-Kovács László (Nyitott Szemmel Magazin)